Mióta egykori merülő társam és barátom New Jersey-ben él, azóta foglalkoztatott a gondolat, hogy egyszer meglátogassam és megismerhessem a híres, nagy Amerikát. Hogy a kellemest a hasznossal is összekössük, úgy döntöttünk - ha már ott vagyunk - megnézzük Floridát is, hiszen itt van az Egyesült Államok legdélibb korallzátonya és egyben legkedveltebb búvárparadicsoma, a Florida-keys.
Ez egy körülbelül 200 km hosszú korallnyúlvány a félszigeten, mely mind a Mexikói-öböl felé, mind pedig a nyílt Atlanti-óceán felé korallzátonyok és szigetek sokaságát alkotja.
Utazás
Szeptember 17-én szállt le a gépünk New Yorkban, majd onnan autóval folytattuk az utat Miamin keresztül a félsziget legdélibb csücskébe, Key Westbe.
A szubtrópusi éghajlat miatt itt a levegő páratartalma elérheti a 96 %-ot is, így a kiterített búvárruha szinte sohasem szárad meg. A hőmérő higanyszála napközben akár 40 fok fölé is kúszhat, de szeptemberben elkezdődik a hurrikánszezon és a szél gyorsan hömpölygő bárányfelhőket kerget.
A víz itt színe sohasem volt még azúrkék, a part közelében barnás - tőzeges, míg a nyílt részeken a mi Balatonunkhoz hasonlóan, zöld színben tündököl. A látótávolság a legjobb merülő helyeken 15-20 méter. Ez nagyjából megegyezik az Adriai-tengerével.
E sekély korallplató, mely átlag 10-15 méter mély, dagály közeledtekor ide - oda dobálja a búvárt, s a sok helyen erős áramlás akár még egy zátonyra is rádobhatja, ha kellőképpen nem körültekintő az ember.
Key West
Key West a legnagyobb város, ahonnan mindössze néhány kilométer a kubai határ, kikötőiből naponta százával futnak ki a búvárhajók. Természetesen az árak is a hatalmas forgalomhoz vannak igazítva, ezért úgy döntöttünk, visszafelé fogunk keresni egy kisebb szigetet, ahol nincs ekkora forgalom.
A több mint 100 kilométer hosszú viaduktról letérve esett a választás Key Largóra. Bár ez a városka is a búvárok kénye-kedvének van alárendelve - ezt bizonyítják a főút jobb és bal oldalán százszámra sorakozó búvárbázisok és boltok, ahol csillagászati árakon rendkívül gyenge minőségű felszereléseket vásárolhat a milliomos turista - ám a hangulat mégiscsak kedvezőbb és talán valamivel szebb merülőhelyeket is találhatunk.
A búvárbázisok nem igazán törik össze magukat a búvárok megnyeréséért, még holtszezonban sem hajlandók semmiféle alkura vagy kedvezményre, így az 50 dollár körüli ár két hajós merülésre palackkal és ólommal átlagosnak mondható. Naponta kétszer megy ki a hajó két-két merülésre, az első 9:00-kor, a második délután 1:00-kor indul.
A helyszínre érve hosszas eligazítást kap mindenki - tudásától függetlenül - arról, hogy mi az, amit a víz alatt nem szabad csinálnia. A rengeteg papír kitöltése és aláírása után a helyi merülésvezetővel indulhatunk a tenger alatti világ felfedezésére. A vízhőfok kellemes, míg meg nem jön a hurrikán nem süllyed 29-30 C alá. És hogy mit lehet látni a víz alatt?
A víz alatt
A Vörös-tenger vagy a Csendes-óceán színpompás tarkaságához szokott szemnek elsősorban a vegetáció különbözősége nyújt felüdülést. Kevésbé színes, de ugyanolyan érdekes korallformációk és óriási kéményszivacsok kínálnak búvóhelyet a rengeteg, főleg kisebb méretű halaknak.
A nagyhalak közül szinte méterenként ütközik az ember egy-egy jól megtermett óriás barrakudába, melyek a búvár láttán eszeveszett menekülésbe kezdenek. Integető langusztacsápok százai nyúlnak ki a korallok közül, ha nem lenne természetvédelmi terület, egy ország jóllakhatna a belőlük készült vacsorából.
Cápa relatív kevés van errefelé, azok is főleg az aljzaton pihenő dajkacápák teljesen szelíd fajtájából valók; még ha kétméteresre is nőnek, nyugodtan megsimogathatja őket a búvár.
Merülés közben gyakran találkozhatunk a felszín felé úszó cserepes teknősökkel, hiszen tüdős állatok lévén 15-20 percenként fel kell jönniük levegőt venni. Tüskésráják és zöldmurénák keresztezik víz alatti kirándulásunk útvonalát, komótosan úsznak el orrunk előtt, fittyet hányva az arra közlekedő búvárcsoportra.
Hajóroncsok szép számmal alusszák örök álmukat itt a tenger alján, idilli búvóhelyet kínálva a bennük megtelepedett halpopulációknak. És még egy különlegesség: érdemes Key Largóból ellátogatni legalább egy merülés erejéig a nem messze fekvő John Pennekamp víz alatti Nemzeti Parkjába, ahol vallásos búvárok mormolhatnak el egy imát az itt elsüllyesztett Jézus szobornál, ami a Rio de Janeiró-i kicsinyített mása.
Bahamák
Órányi repülőútra Miamitól a nagy Bahamák fővárosában, Nassauban landol a gép. Nem drága ide a repülőjegy, búvár szempontból mégis a hely különleges attrakciója miatt érdemes idelátogatni: itt lehet részt venni ugyanis a híres víz alatti cápaetetésen, ahol valóban hatalmas ragadozók falatozzák nyílt vízi körülmények között (mindössze karnyújtásnyira a „békaembertől”) a felkínált halakat.
Ilyen testközelből 20-25 darab 3-4 méteres cápával találkozni: ez nem semmi. Mindenkinek az egekbe szökik az adrenalin szintje a nagy találkozás előtt, hiszen többórás felkészítés előzi meg a merülést.
Lemerülés után a búvárok félkörben térdelve helyezkednek el az aljzaton, míg egy rozsdamentes láncruhába öltözött hivatásos etetőember kb. 5-6 méterre a többiek előtt egy PVC csőből halakat varázsol elő és eteti meg a körülöttünk minden irányban nyüzsgő hatalmas szürke szirti, dajka és homoki-tigris cápákkal.
Közben átkarolja, simogatja, fejre állítja őket, mintha nem is cápákat, hanem holmi házi cicákat babusgatna. (Ebben a pillanatban foszlik szerte a az emberek cápákról alkotott illúziója). Fűrészes sügerek és néhány óriás tüskésrája is részt vesz a szeánszon, kisebb tengeri közlekedési dugó alakul ki.
Csak a merülés után mondják el, hogy a - több, mint húsz éve- naponta kétszer etetett cápák még soha, semmilyen balesetet nem okoztak, a láncruha pedig elsősorban a showműsorhoz kell.
Lamantinok
Floridai tartózkodásunk végén ha tehetjük, érdemes ellátogatni a nyugati részen fekvő Kristály folyóhoz, mert ez a folyó a földünkön még élő néhány ezer lamantin (tengeri tehén) telelőhelye. A többmázsás állatokkal való búvárkodás felejthetetlen élményt jelent minden ide látogató számára.
Szeptember 17-én szállt le a gépünk New Yorkban, majd onnan autóval folytattuk az utat Miamin keresztül a félsziget legdélibb csücskébe, Key Westbe.
A víz itt színe sohasem volt még azúrkék, a part közelében barnás - tőzeges, míg a nyílt részeken a mi Balatonunkhoz hasonlóan, zöld színben tündököl. A látótávolság a legjobb merülő helyeken 15-20 méter. Ez nagyjából megegyezik az Adriai-tengerével.
Key West a legnagyobb város, ahonnan mindössze néhány kilométer a kubai határ, kikötőiből naponta százával futnak ki a búvárhajók. Természetesen az árak is a hatalmas forgalomhoz vannak igazítva, ezért úgy döntöttünk, visszafelé fogunk keresni egy kisebb szigetet, ahol nincs ekkora forgalom.
A búvárbázisok nem igazán törik össze magukat a búvárok megnyeréséért, még holtszezonban sem hajlandók semmiféle alkura vagy kedvezményre, így az 50 dollár körüli ár két hajós merülésre palackkal és ólommal átlagosnak mondható. Naponta kétszer megy ki a hajó két-két merülésre, az első 9:00-kor, a második délután 1:00-kor indul.
A Vörös-tenger vagy a Csendes-óceán színpompás tarkaságához szokott szemnek elsősorban a vegetáció különbözősége nyújt felüdülést. Kevésbé színes, de ugyanolyan érdekes korallformációk és óriási kéményszivacsok kínálnak búvóhelyet a rengeteg, főleg kisebb méretű halaknak.
Merülés közben gyakran találkozhatunk a felszín felé úszó cserepes teknősökkel, hiszen tüdős állatok lévén 15-20 percenként fel kell jönniük levegőt venni. Tüskésráják és zöldmurénák keresztezik víz alatti kirándulásunk útvonalát, komótosan úsznak el orrunk előtt, fittyet hányva az arra közlekedő búvárcsoportra.
Órányi repülőútra Miamitól a nagy Bahamák fővárosában, Nassauban landol a gép. Nem drága ide a repülőjegy, búvár szempontból mégis a hely különleges attrakciója miatt érdemes idelátogatni: itt lehet részt venni ugyanis a híres víz alatti cápaetetésen, ahol valóban hatalmas ragadozók falatozzák nyílt vízi körülmények között (mindössze karnyújtásnyira a „békaembertől”) a felkínált halakat.
