A Britannic sokra hivatott, de szerencsétlen sorsú családból származott. Idősebb nővére, a Titanic első útján elsüllyedt, ő maga pedig mindössze két évig járta a tengereket, mielőtt egy német akna örökre a mélybe küldte. A hatalmas roncs most is lenyűgözően szép a tenger fenekén, és ha teljesülnek a tervek, akkor környéke nemsokára igazi búvárparadicsom lesz.
A White Star hajótársaság Olympic osztályú három luxushajójának különleges, erőt és nagyságot sugalló nevet választott: Titanic, Olympia és Gigantic. Az első hajó, a Titanic 1914. április 10-én futott ki, és mindössze négy nap múlva elsüllyedt az Atlanti-óceánon, miután nekiütközött egy jéghegynek. Tragédiája azóta is a túlzott kockázatvállalás egyik szinonimája.
Az eredetileg Giganticnak keresztelt, de a Titanic elsüllyedése után Britannicnak átnevezett óceánjárót 1914. február 26-án bocsátották vízre Belfastnál. Mielőtt első transz-atlanti kereskedelmi útját megtehette volna Southampton és New York között, kitört az első világháború. Az admiralitás lefoglalta a nyersanyagokat, és számos, elsősorban kisebb kereskedelmi hajót átépíttetett és vett igénybe különböző hadi célokra. A tulajdonosok ugyan kaptak „bérleti pénzt” a kormánytól, de ez a háborús kockázatokhoz képest elenyésző volt.
Ahogy a háború haladt előre, úgy lett szükség egyre több katona átszállítására a Földközi-tenger medencéjébe. Az óceánjárók közül a Lusitania süllyedt el elsőnek 1915 májusában az ír partoknál, miután egy német búvárhajó megtorpedózta. A következő hónapokban az admiralitás egyre több utasszállító hajót vont be a Dardanellákra tartó csapatszállításokba. A Gallipolinál tervezett áttörés kudarca után nemcsak a szárazföldi alakulatok feltöltésére, hanem a sebesültek evakuálására és ápolására is egyre nagyobb lett az igény. November 13-án a Britannicot is „besorozták” mint kórházhajót. Az óceánjárót fehérre festették, óriási vörös kereszteket és egy vízszintes zöld csíkot mázoltak rá.
A Britannic öt sikeres utat tett meg a Közel-Kelet és az Egyesült Királyság között. Hatodik, egyben végzetes útjára 1916. november 12-én indult Southamtonból, a cél Limnosz szigete volt. A hajó az indulás után három nappal haladt át a Gibraltári-szoroson, majd november 17-én megérkezett Nápolyba, ahol szénnel és vízzel töltötték fel. November 21-én reggel a Britannic teljes sebességgel behajózott a Kéai-csatornába, amely a Szunion-foktól délre fekszik.
Nyolc óra 12 perckor hatalmas robbanás rázta meg a hajót. A Britannic a jobb oldalán sérült meg, a detonáció több zárófalat is átszakított, így a víz gyorsan ömlött befelé, és egyre több helyiséget öntött el. A víz beömlött a fűtőházba is, ahonnan később több robbanás is hallatszott. Charles A. Barlett kapitány kiadta a parancsot a vízzáró ajtók becsukására és a mentőcsónakok előkészítésére. A kapitány még tett egy utolsó kísérletet, megpróbálta a hajóval elérni Kea szigetét, amely mintegy három mérföldre volt a hajótól. Eközben a megrémült emberek több mentőcsónakot is leeresztettek engedély nélkül. Két csónakot a vízből már szinte teljesen kiálló propellerek hasítottak apró darabokra a menekülőkkel együtt.
Charles A. Barlett 8.35-kor kiadta a parancsot a hajó elhagyására. Huszonöt perccel később ő maga is „belegyalogolt a tengerbe”, a víz ugyanis ekkor már a hídig ért. A Britannic orra a vízbe süllyedt, fara kiemelkedett, majd 55 perccel a robbanás után az egész óceánjáró az Égei-tenger alá merült. A hajó legénysége és utasai közül harmincan vesztették életüket, 1.036-an túlélték a katasztrófát.
Csaknem hatvan év nyugalom
A hatalmas, 269 méter hosszú roncsot 1975-ben találta meg Jacques Cousteau. A hajó nagyjából 120 méter mélyen, az oldalán fekszik, orr-része szinte teljesen leszakadt. A hatalmas hajó többi része viszont szinte sértetlenül élte túl a merülést. A terület brit háborús temetőnek minősül, ráadásul forgalmas vízi útvonal alatt fekszik, így hiába nyugszik a Britannic viszonylag elérhető mélységben, eddig a búvárkodás tilos volt, kivéve néhány expedíciót.
A helyzet azonban változhat: a Britannic brit tulajdonosa, a Simon Mills történész és író által alapított Britannic Foundation megkapta a jogot arra, hogy engedélyeket bocsásson ki a búvárok számára. Az alapítvány hosszú jogi csatározások után elérte, hogy a görög kormány új útvonalat jelöljön ki a szorost használó hajók számára. Ez megnyithatja az utat a turizmus előtt, amelyre a tervek szerint egy múzeumot, hotelt és búváriskolát is magában foglaló komplexum épül a jövőben.
Alasdair Fairbairn, Bartlett kapitány ma 72 éves unokája a Telegraph-nak azt mondta: „A nagyapám kardja ott maradt a kabinjában. Szívesen megszerezném. De amit igazán szeretnék, az az, hogy a hajó maradjon sértetlen, ne szaggassák szét. Az emberek tanulmányozhassák a hajót, de hagyják békében nyugodni”.
