A Mediterran Yacht Charter közreműködésével a 2007-es szezonban először, a magyar vitorlázók részére is közvetlen lehetőség nyílik egy régi álom megvalósítására, azaz egy valódi Volvo Ocean Race Open 60-as hajón vitorlázni az Adriai-tengeren.
A Withbread földerülő versenyre épült
A Bruce Farr tervei alapján, az 1997-1998-as Withbread földkerülő versenyre épült 60 lábas versenyhajó eredetileg a „Chessie Racing” nevet viselte, később teljes értékű edzőhajóként vett részt az Assa Abloy 2000-es Volvo Ocean Race versenyre való felkészülésében, ahol az 2000-es VOR szabványoknak megfelelő szintre javították fel.
Komplett felújítását követően 2003-ban került a Horvát tengerpart mellé, ahol Zadar-i bázisáról kiindulva azóta is sikeresen részt vesz számos helyi és off-shore nemzetközi versenyen. Itt kapta új nevét: Big-One. A VOr-60-as idén először áll a magyar vendégek rendelkezésére, mind versenyen való részvétel, mind pedig egyszerű charter vagy alkalom-szerinti kipróbálás céljából. A hajót egyének és csoportok, tetszés szerint vehetik igénybe, pár fős legénység irányítása mellett.
Még mindig az esélyesek közé tartozó versenyhajó
A nagyteljesítményű „második generációs”, így a top, nemzetközi élvonalban ma már esélytelennek számító, de az amatőr versenyeken még mindig az esélyesek közé tartozó versenyhajók (a Fa Nándor által vezetett Extra Dry csapatát 2003-ban éppen két ilyen hajó ütötte el az abszolút győzelemtől) bérlésének lehetősége csak az Adriai-tengeren számít újdonságnak.
Nyugat-Európában az élvonalból visszavonult, off-shore hajók „verseny-chartere” már egy bejáratott üzletágnak számít, ahol a pár évvel ezelőtt csak a tévében látott vagy távolról csodált exkluzív rohanógépeket bárki élesben is biztonsággal kipróbálhatja.
Egyszerű, jól kezelhető
A VOR-60-as viszonylag egyszerű, jól kezelhető, biztonságos (végül is a Withbread és a Volvo Ocean Race jelentős része déli sarkkör környéki kemény szelekben, jéghegyek és méretes hullámok között dől el) de mégis meglehetősen gyors típusnak számít a földkerülő versenyhajók között.
Ennek köszönhetően kiemelkedően népszerű a charter piacon. A hajó kiválóan alkalmas csapatépítő túrák eszközeként akár egyetlen alkalomra vagy többnapos túra erejéig, ahol a résztvevők a pár fős legénység instrukciói alapján pillanatok alatt elsajátíthatják az alapvető manővereket és saját maguk irányíthatják a hajót.
(X)
Bérlési információk
Részletes feltételekért, árakért és foglalásért kérjük keresse a Mediterran Yacht Charter-t, a Big-One VOR-60-as kizárólagos hazai értékesítőjét az alábbi elérhetőségeken:
Mediterran Yacht Charter
1113 Budapest, Karolina út 65.
Tel/Fax: 209 0917
Mobil: 30 678 7378
Skype: mediterranyc
E-mail: yacht[@]mediterranyacht.hu
www.mediterranyacht.hu