Ifj. Scholtz Imre a Scholtz hajótervező, hajóépítő és vitorlázó család tagja, többszörös magyar bajnok, a tavalyi győzelem után csapatával idén másodszor is megnyerte a magyar tengeri nagyhajós bajnokságot. A Magyar Vitorlás Szövetség 2006-ban hozott döntése szerint 2010-től a Kékszalagon már indulhatnak katamaránok is, s Imre úgy döntött, úttörő lesz ezen a területen.
Scholtz Imre véleménye szerint a balatoni Kékszalag versenyeken már-már egyeduralkodónak számító egytestű rohanógépekkel (liberák) szemben már csak többtestű hajókkal, például katamaránokkal lehet felvenni a versenyt. Az ilyen hajók pozíciójának kedvez az a nem elhanyagolható tény is, hogy a technikai fejlesztések hatékonysága a többtestű hajók puszta alaptulajdonságainak köszönhetően is messze túlszárnyalja egytestű társait. Akár az óceánok, akár a tengerek, akár a tavak vizeit tekintjük, az abszolút, sebességi elsőségért folyó küzdelmet ma már többnyire többtestű hajók (katamaránok, trimaránok) vívják.
Aqua: Hogy jött az ötlet és milyen katamaránt választottál a Balatonra?
S. I.: Egyre többet olvastam a témában, majd úgy döntöttem, a katamaránpiacon a már bevált Formula 28-ast választom első kísérletnek. Ez egy könnyen kezelhető 28 láb hosszú, 5 méter széles többtestű hajó. A „nagy” katamaránok között ez a legkisebb típus, viszont azt a sebességet, amit elvárok tőle, már tudja. Ez egy kész, felszerelt katamarán, de én még idén a főbb részeit tovább szeretném fejleszteni. Az árbocot egy másfél méterrel magasabb árbocra és az összekötőket karbonra tervezem kicserélni. Mindehhez természetesen nagyobb vitorlázatot kap majd a hajó, így a főbb paraméterei meg fognak egyezni a svájci tavakon oly népszerű Ventilo M2-vel, ami ennek a kategóriának a csúcsa. A katamarán négy fővel tökéletesen vitorlázható, meglátjuk, mit tud, ezzel a hajóval elsődleges célom a tanulás, mert ez még szerintem egy jól kezelhető méret. Fontos számomra, hogy jövőre minél többet tudjon együtt vitorlázni egy állandó csapat és a terveim között szerepel egy fiatal tehetségekből álló gárda támogatása, amely hajózhatna és versenyezhetne a katamaránnal. Hiszek ebben, és remélem, adok is hozzá kedvet, mivel meggyőződésem, hogy sokkal nagyobb tere van a Balatonon a katamaránoknak a kisebbtől a legnagyobbig.
Aqua: Harmadszor indultál el a tengeri bajnokságon és másodszor nyertetek ezzel a csapattal, amihez gratulálok. Milyen volt a csapat, hogyan értékelnéd a versenyt?
S.I.: Tavaly nyáron a szövitelepen a sörsátorban üldögélve Parragi Zolival (az AIS elnökével) beszélgettünk a versenyről, milyen jó lenne egy profi csapatot szervezni, természetesen nem kisebb céllal, mint megnyerni a tengeri bajnokságot. Zoli a csapat szervezésében teljesen szabad kezet adott. Nem kellett sokat törni a fejemet, a csapatot két hajó magjából, az NJL nevű ELAN 340-es (Rózsavölgyi Gábor és jómagam) és a COHIBA nevű Scholtz 32-es (Czégai Péter, Hoffmann Henrik, Aklan András) legénységéből gyúrtuk össze, kiegészítve Kutics Krisztiánnal, aki akkor egy másik Scholtz 32-es kormányosa volt, illetve Gereben Péter jött még be a csapatba. A gárda ereje a barátságban és az egymással szembeni feltétlen bizalomban rejlik. Eredetileg szerettem volna a kormányt fogni, de mivel a taktikusi feladatot is nagyon szeretem és egy ekkora csapatban már e két feladatot érdemes ketté választani, ezért Péterre hagytam a választást, és úgy gondolom, jól döntött. A nagyvitorla kezelése mellett a taktikusi feladat maradt rám. A többi pozíció betöltése demokratikus módon történt. Majd a megnyert tavalyi bajnokság után az AIS Holding AG felkérésére és támogatásával ismét lehetőséget kapott a társaság az idei részvételre. A pénzügyi támogatáson kívül a gárda minden tagja egy 24 ezer eurós tőkebefektetési életbiztosítási kötvényt kapott azzal a kikötéssel, hogy az idei versenyt is megnyerjük, amit a csapat teljesített is. Az idei együttesből Gereben Péter kiesett egy műtét miatt, viszont Weöres Szabolccsal erősítettünk. Nagyon élveztük az idei versenyt nehéz és aktív hét volt a számunkra, az első próbanapon minden beállítást igyekeztünk végiggyakorolni, és futamról futamra fejlesztettük a technikánkat. Ebben nagy segítségünkre volt Szabolcs, aki az Amerika Kupán részt vett Shosholoza csapatával, és ezt külön meg szeretném köszönni neki. Az egész versenyt a csapatszellem építésének szellemében éltem meg, magamnak meghatározott keretek között, ami számomra a profizmusnak egy fontos elme.
Aqua: Sokat versenyzel a Balatonon, szinte minden hétvégét a vízen töltöd, milyen volt az idei szezon, mivel versenyzel mostanában?
S.I.: Az idei szezont az NJL nevű Elan 340-es kormányosaként versenyeztem végig Nagy Lászlóval és csapatával. A legtöbb versenyt, amin elindultunk, megnyertük. Nagy László volt az első támogatóm, aki a szó szoros értelmében véve profi vitorlázóvá tett. Ezúton is szeretném ezt neki megköszönni. Az NJL-lel a Kékszalagon az abszolút 13. helyen futottunk be, amit egyébként nem jegyeznek. Az eredmény mégis azért különösen figyelemre méltó, mert egy gyakorlatilag versenyre tuningolt „bútorszállító” túrahajóval (WC-ben is állómagassággal) utasítottuk magunk mögé az ízig-vérig versenyhajókat. Ezzel a hajóval tervezzük a következő szezont is, amikorra még tartogatunk technikai fejlesztéseket ellenfeleink „örömére”, bosszantására.
További terveim között szerepel még a katamarán teljes átalakítása (árboc, kötélzet, szerelvények, vitorlázat), így reményeim szerint a következő szezonban már versenyezni is fogunk vele. Lelkes vitorlázókat keresek majd a katamaránra, akik, ha én máshol, másik hajón versenyzem, akkor nélkülem is elviszik a kéttestűt. Fontos számomra, hogy megismerjék és megszeressék a katamaránokat, ami szerintem a jövő meghatározó hajótípusa lehet a tavon. Ebbe érdemes erőt és energiát fektetni. Bátyám, Richard is nagy lehetőséget lát a katamarán jövőjében. Ő 2000 óta egy baleset következtében ágyhoz kötött, de azóta is folyamatosan figyeli és együtt él a balatoni vitorlázással. Cégén, a számítástechnikával foglalkozó PC-land internetes áruházon keresztül támogatja a hajótípus népszerűsítésére irányuló törekvéseimet. Köszönöm neki, hogy velem együtt fontosnak tartja, anyagilag is támogatja ezt a hosszú távú, reméljük sikeres tervet. Úgy gondolom, hogy ez a hármas szponzoráció megteremti számomra „a jövő biztonságát”.
Fotó: Szalontai Ábel
Nagyon kíváncsi vagyok, milyen ereménnyel lesz a magyar vitorlázásra ha mehetnek katamaránok a Szalagon. Indítottam is egy fórum témát ebből kifolyólag, itt: http://www.vitorlazas.hu/kekszalag-vs-katamaran.html