A Groupama 3 trimarán újabb rekordkísérletre indult
2010. 02. 03. 22:46
Január 31-én, 13 óra 55 perckor újabb rekordkísérletre indult a Groupama 3 trimarán a franciaországi Ushant-ból, a Créac'h világítótoronytól. Franck Cammas és kilencfős legénysége harmadszor tesz kísérletet a Jules Verne Kupa világkörüli vitorlásverseny rekordjának megdöntésére, melyet 2005 óta Bruno Peyron és az Orange csapata tart.
.
A cél, hogy 2010. március 23-án reggel 6 óra 14 perc és 57 másodperc előtt célba érjenek, így pontosan 1 perccel döntenék meg az eddigi világkörüli rekordot. Az új rekord felállításához Cammas-éknak több mint 21 600 mérföldet kell megtenniük kevesebb mint 50 nap 16 óra és 20 perc alatt. Úgy tűnik a csapat újabb próbálkozása sem lesz izgalmaktól mentes: a hajóút körülményei most még kevésbé kedvezőek, mint a két korábbi rekordkísérlet alkalmával – 2008 januárjában és 2009 novemberében.
A korábbi rekordkísérletek
2008 januárjában Franck Cammas és kilencfős legénysége először indult neki, hogy megdöntse a Jules Verne Kupa rekordját. Az út elejétől kezdve folyamatosan a Géronimo és az Orange 2 által tartott rekordidőn belül haladt a trimarán. Ám február 18-án az új-zélandi kikötőben történt ütközés következtében a Groupama 3 trimarán felborult. A legénységnek szerencsére nem esett baja, de a hajó súlyos sérüléseket szenvedett. A Groupama segítségének köszönhetően azonban hamarosan újra tökéletes állapotban várta a hatalmas vitorlás az újabb kihívásokat.
2009. november 16-án, 10 nappal az indulás után, Franck Cammas-nak szomorú bejelentést kellett tennie: a Groupama 3 trimarán hátsó merevítő hídja és az egyik úszótest között repedés keletkezett, amely a hajó súlyos meghibásodásához vezetett, így a csapatnak újra fel kellett adnia a Jules Verne Kupa rekordkísérletet. Pedig egészen a káreset bekövetkeztéig a trimarán 25 csomós átlagsebességgel, több mint 345 mérfölddel az Orange előtt haladt, legalább fél nap előnyt jelentett!
A legénység vállalkozó kedvű maradt, hiszen tudták: ha január vége előtt el tudnak indulni, egy újabb csúcsdöntés még lehetséges!” – mondta novemberben Franck Cammas.
A Groupama 3 legénysége:
1) Franck Cammas
2) Frédéric Le Peutrec
3) Stève Ravussin
4) Lionel Lemonchois
5)Thomas Coville
6) Loïc Le Mignon
7) Ronan Le Goff
8) Bruno Jeanjean
9) Jacques Caraës
10) Stan Honey
Szárazföldön : Sylvain Mondon (meteorológiai tanácsadó)
A Jules Verne Kupa (21 760 tengeri mérföld)
A start egy képzeletbeli vonal, mely az Ushant szigetén található Créac'h világítotorony és a Lizard Point világítotorony között húzódik. A cél pedig a Föld körbehajózása a Jóreménység foka, a Leeuwin fok és a Horn fok mentén a kiindulási pontba visszatérve.
A megdöntésre váró rekord: 50 nap, 16 óra, 20 perc és 4 másodpercTizenhét év alatt húsz próbálkozás közül összesen csak hat alkalommal sikerült új Jules Verne Kupa rekordot felállítani: Bruno Peyron 1993-ban, Peter Blake és Robin Knox-Johnston 1994-ban, Olivier de Kersauson 1997-ban, Bruno Peyron 2002-ben, Olivier de Kersauson 2004-ban végül újra Bruno Peyron 2005-ben.
A Groupama 3 trimaránról:A hatalmas versenyhajót egy korábbi sérülését követően 2009. február 11-én bocsátották ismét vízre. Azóta egy Földközi-tengeri és egy Atlanti-óceáni rekordkísérletet is maga mögött tudhat a trimarán csapata, így felkészülten vágtak neki a világkörüli hajóútnak. A Groupama 3 trimarán 2009. november 16-án a Jules Verne Kupa világkörüli verseny során újabb sérülést szenvedett. A sokat tapasztalt vitorlás 2009. december 29. óta újra tökéletes állapotban készült harmadik Jules Verne Kupa rekordkísérletére. A hajó 2010. január 19-e óta várakozott stand-by állásban a franciaországi Brest, Le Château elnevezésű kikötőben, amíg meteorológiai tanácsadójuk zöld jelzést nem adott az indulásra.
További információt a rekordkísérlettel kapcsolatban a következő honlapon talál: www.cammas-groupama.comHáttérinformáció:

További információt a rekordkísérlettel kapcsolatban a következő honlapon talál: www.cammas-groupama.com