A Rolex Middle Sea Race győztese az Esimit Europa 2
2011. 10. 25. 13:45
Igor Simcic hajója 60 óra, 24 perc, 35 másodperc vitorlázás után elsőként haladt át a célvonalon. A csapat megismételte egy évvel ezelőtti sikerét, hiszen 2010-ben is ők nyerték a regattát, akkor pár órával hamarabb értek körbe.
,
Az üldözőket a RÁN vezeti, mintegy kilencven tengeri mérföld lemaradással vitorláztak a győztesek mögött az Esimit Europe 2 befutásakor. A ma reggel 10 órás helyzetjelentés szerint már Málta közelében hajóznak, ők már a parton ebédelhetnek.
Tőlük biztos távolságban a harmadik helyen az Alegre hajózik, akiket árnyékként a Med Spirit követ. Mindkét egység Lampedusa és Málta között fél vízen vitorlázik 9-10 csomó közötti sebességgel.
Az E1 közlekedik az ötödik helyen, Lampedusa szigetet érte el 10 óra magasságban - sajnos még kicsit magányosan. Bár Józsa Marci csapatéhoz viszonyított korábbi előnyes jelentősen csökkent az éjszaka folyamán, előnye még így is domináns az őt üldöző üldöző Wild Joe előtt.
Marciék még nem érték el Lampedussa szigetét, és a páros mérkőzés szépségeiről sem tudtak lemondani. Szicilia óta folytatják a közelharc jellegzetességeit is felvonultató küzdelmet az 5. helyért a Berenice Bis legénységével. Eddig eredményesen, bár a mostani 7 csomós sebességük aggodalomra is adhatna okot, ha a GPS nem adna megnyugtató választ arra, hogy az üldözőjük sebessége is csökkent. Az ötödik hatodik helyen tehát nyílt sisakos a küzdelem. A hetedik pozícióban a Nikata hajózik, és ha csak nem történik valami meglepetés, Marciéknak már nem kell velük foglalkozniuk.
INFO: www.wildjoesailing.com
FOTO: Rolex - Kurt Arrigo