Október 23-án, azaz szombaton este a balatonalmádi Ramada Hotelben tartotta a Magyar Vitorlás Szövetség éves ranglista díjkiosztó ünnepségét az ifjúsági és olimpiai osztályok legeredményesebb versenyzői részére, melyen különdíjakat vehettek át a világversenyeken remek eredményeket elért vitorlázók, akik Világ - és Európa - bajnokságokon, illetve világkupa versenyeken szerepeltek a legjobb tíz között, valamint elismerésben részesültek a díjazott versenyzők edzői is kitűnő és kitartó munkájuk elismeréseként.
RANGLISTÁK és VILÁGVERSENYEK DÍJAZOTTJAI
2010. ÉVI olimpiai és utánótlás
RANGLISTÁK és VILÁGVERSENYEK DÍJAZOTTJAI
BALATONALMÁDI RAMADA HOTEL
2010. október 23-án (szombaton) 18,30 órakor
Díjátadók :
Wossala György Európai Vitorlás Szövetség Elnöke,
MVSZ Elnökség, Társelnök
Nagy Attila MVSZ Elnökség, Társelnök
Dr. Hajdú Balázs Nemzetközi Finn Osztályszövetség Elnöke
MVSZ Jogi Bizottság vezetője, Finn Oszt.szöv. Elnöke
Dr. Mátyás László Nemzetközi Laser Osztályszövetség Európai Alelnöke
Schneider István MVSZ Elnöksége Tagja, Kistavak Bizottság Vezetője
Szoják Balázs MVSZ, Főtitkár
Kerekes Kázmér MVSZ, Sportigazgató
Díjátadók
I. OLIMPIAI OSZTÁLYOK (felnőtt)
LASER
LASER Radial Női I-III. Schneider István
1. Hegedűs Fanni (25,0 p) Balatonfüredi Yacht Club
2. Héjj Viktória (12,0 p) Yacht Klub Agárd
3. Matis Klaudia (11,2 p) ALBA REGIA SC
LASER Standard I-III. Mátyás László
1. Kaiser Kristóf (59,8 p) Balatonfüredi Yacht Club
2. Bakóczy Róbert ( 54,2 p) Spartacus Vitorlás Egylet
3. Fazakas György ( 52,6 p) Lellei Vitorlás Egylet
Nemzetközi eredmények:
Berecz Zsombor
Laser Világkupa (AUS) 6. hely, D-one (Devoti-one) Gold Cup 2. hely
470
470 I-III. Wossala György
1. Váradi Imre - Serke Áron (55,4 p) Balatonfüredi Yacht Club
2. Gond Gergely - Szellem Balázs (43,3 p) Tihanyi Hajós Egylet
3. Györffy Bálint - Lillik Ákos (28,1 p) Tihanyi Hajós Egylet
STAR
STAR I-III Wossala György
1. Tenke Tibor – Bezeréti Miklós (54,9 p) Spartacus Vitorlás Egylet
2. Kátai Péter – Pilisy György (37,4 p) MKB Bank Vitorlás Klub
3. Gereben Márton – Gereben Péter (28,7 p) Spartacus Vitorlás Egylet
49ER
49er I-III. Nagy R. Attila
1. Haidekker Balázs – Nobilis Demeter (26,0 p) Almádi Yacht Club Juniorok
2. Hamrák Péter – Gerlits (22,2 p) Spartacus Vitorlás Egylet
3. Ignácz Károly – Körtvélyesi Miklós (17,8 p) Spartacus Vitorlás Egylet
FINN DINGHY
FINN I-III. Hajdú Balázs
1. Beliczay Márton (143,0 p) ALBA REGIA SC
2. Huszár Géza (139,8 p) Sirály Vizi SC
3. Hirschler Richárd (125,2 p) Soproni Építők SK junior
Legjobb masters: Huszár Géza (139,8 p) Sirály Vizi SC
OLIMPIAI osztályok MASTERS és VOLT OLIMPIAI OSZTÁLYoK EB – VB eredményei :
Nagy Attila - Hajdú Balázs
Majthényi Szabolcs – Domokos András (Spartacus Vitorlás Egylet)
FD VB 1. hely
Wossala György– Németh Péter – Vezér Károly (Balatonfüredi Yacht Club)
Soling EB 1 hely, masters VB 3. hely,
Tenke Tibor – Bezeréti Miklós (Spartacus Vitorlás Egylet)
Star Masters VB 3. hely
Szilvássy Attila (Alba Regia SC.)
Finn Masters VB 5. hely
Székely Antal (Balatoni Hajózási SE.)
Finn Grand Masters VB 5. hely
Schőmer András (Alba Regia SC) 10
Finn Legend Masters VB 4. hely
II. UTÁNPÓTLÁS OSZTÁLYOK
Díjátadók
LASER
LASER JUNIOR I-III. Mátyás László
1. Kaiser Kristóf (59,8 p) Balatonfüredi Yacht Club
2. Bakóczy Róbert ( 54,2 p) Spartacus Vitorlás Egylet
3. Földesi Gergely ( 48,1 p) Balatonfüredi Yacht Club
470 JUNIOR I-III. Kerekes Kázmér
1. Váradi Imre - Serke Áron (33,6 p) Balatonfüredi Yacht Club
2. Györffy Bálint - Lillik Ákos (22,2 p) Tihanyi Hajós Egylet
3. Gond Gergely - Szellem Balázs (21,6 p) Tihanyi Hajós Egylet
FINN JUNIOR I-III. Hajdú Balázs
1. Hirschler Richárd (125,2 p) Soproni Építők SK
2. Haidekker Elemér ( 98,4 p) Almádi Yacht Club
3. Héjj Ádám ( 94,2 p) Yacht Klub Agárd
LASER RADIÁL
LASER RADIÁL I-III. Schneider István
1. Mátyás Viktor ( 99,4 p) Yacht Klub Agárd
2. Héjj Viktória ( 94,0 p) Yacht Klub Agárd
3. Rozsnyay Domonkos ( 92,6 p) Spartacus Vitorlás Egylet
Legeredményesebb leány versenyző Héjj Viktória ( 94,0 p) Yacht Klub Agárd
LASER 4.7 Mátyás László
LASER 4.7 I-III.
1. Vadnai Benjamin (127,0 p) Balatonfüredi Yacht Club
2. Huszka Mátyás (115,0 p) Balatonfüredi Yacht Club
3. Takács Levente ( 88,4 p) Balatonfüredi Yacht Club
Legeredményesebb leány versenyző
Virág Zsófia (84,4 p) Yacht Klub Agárd
Legeredményesebb leány versenyző :
Péch Fanni – Héjj Eszter (63,4 p) Révfülöpi Iskolai Vitorlázó Vizi mentő és
Korcsolyázó Egyesület - Tihanyi Hajós Egylet
KALÓZ IFJÚSÁGI Schneider István
1. Debreceni János - Debreceni Csaba Atomerőmű SE
CADET
CADET I- III. Szoják Balázs
1. Bagyó Áron – Polgár Lukács ( 97,8 p) Tihanyi Hajós Egylet
2. Bors Máté S (74,2)– Horváth Balázs S ( 68,2 p) Tihanyi Hajós Egylet
3. Munka Márton – Kanyicska Márk ( 65,2 p) Tihanyi Hajós Egylet
Legeredményesebb serdülő versenyző
Bors Máté (kormányos) Tihanyi Hajós Egylet
Horváth Balázs (legénység) Tihanyi Hajós Egylet
Legeredményesebb leány versenyző
Kristóf Júlia kormányos (43,0 p) Balatonfüredi Yacht Club
Szilassy Emese legénység (61,8 p) Tihanyi Hajós Egylet
OPTIMIST
OPTIMIST I-III. Wossala György
1. Gyapjas Balázs (387,6 p) Balatonfüredi Yacht Club
2. Péch Lóránt József (366,6 p) Révfülöpi Iskolai Vitorlázó Vizi mentő
és Korcsolyázó Egyesület
Optimist EB 3. 2010-ben
3. Gyapjas Zsombor (363,8 p) Balatonfüredi Yacht Club
Legeredményesebb serdülő versenyző
Vadnai Jonatán S (362,2 p) Balatonfüredi Yacht Club
Legeredményesebb leány versenyző
Roznár Katalin (300,8 p) Révfülöpi Iskolai Vitorlázó Vizi mentő és Korcsolyázó Egyesület
Legeredményesebb első éves versenyző
Nagy Bernát (211,2 p) Kereked Vitorlás Klub Csopak
IFI (OPTIMIST) KÜLÖN DÍJAK
- LOVAS András – Majthényi Zsombor vándordíj – Péch Lóránt
- Dr. Dulin Jenő díj – Vadnai Jonatán (optimist) Balatonfüredi Yacht Club
UTÁNPÓTLÁS EB - VB Wossala György – Nagy R. Attila
Vadnai Benjamin (BYC) 5 1995
EB 2. hely, U16 I. hely Optimist EB 2-ik 2009-ben
EB 5. hely
Bathó Péter (BYC) 6 1994
Byte VB 5. hely , EB 3. hely
Laser Radiál VB U17 10. hely, EB ugyanezen korosztályban 8. hely
Péch Lóránt (RIVE) 1 1996
EB 3. hely
Gyapjas Balázs (BYC ) 2 1995
EB 5. hely
Bors Máté – Horváth Balázs (THE) 4 1996 /-
VB serdülő I. hely
DÍ JA ZO T T E D Z Ő K Wossala György- Nagy R. Attila
1. Baráth Gábor BYC
2. Csomai József BYC
3. Eszes Bernadett AYC
4. Eszes Tamás LCH
5. Gerencsér Gergely THE
6. Majthényi Zsombor YKA
7. Perényi Miklós BYC
8. Regős Attila THE
9. Sípos Péter ARSC
10. Sípos Bence YKA
11. Török Péter RIVE
12. Weöeres László KEREKED
A díjazott versenyzők egyesületei :
1. Atomerőmű SE
2. Alba Régia Sport Club
3. Almádi Yacht Klub
4. Balatonfüredi Yacht Club
5. Balatoni Hajózási Sport Egyesület
6. Kereked Vitorlázó Klub
7. Lellei Vitorlás Egylet
8. MKB Bank Vitorlás Klub
9. Révfülöpi Iskolai Vitorlázó Vízi Mentő és Korcsolyázó Egyesület
10. Sirály Vízi Sport Club
11. Soproni Építők Sport Klub
12. Spartacus Vitorlás Egylet
13. Tihanyi Hajós Egylet
14. VVSI Sport Club
15. Yacht Klub Agárd