Nemrég ért véget az I. Borschola Vitorlás Túra az Adrián, melyen 8 hajóval 60 fő vett részt; a két szervező pedig hagyományt teremtett ezzel a kezdeményezéssel. Persze nem találták fel a spanyolviaszt, azonban vállalták a kockázatot és nekivágtak egy olyan túra szervezésének, ahol kombinálták a vitorlázást a gasztronómiával. „Nem akartunk versenyt, csak élményt adni olyanoknak, akik eddig esetleg még soha nem is láttak vitorlás hajót, hiszen kormányost biztosítottunk minden fedélzetre.” – kezdte az egyik szervező, a többszörös magyar bajnok vitorlázó, Németh Örs. „Létrehoztunk egy olyan társasági vitorlás eseményt, ahol hasonló érdeklődésű emberek társaságában a résztvevők többet kapnak egy átlagos nyaralásnál, egy átlagos nyaralás árán. Vitorlázás, kulináris élvezetek, esti szórakozás, minden nap más helyszínen, vidám társaságban.” – folytatta a másik szervező, Balogh Anikó.
Élményvitorlázás a magyar borok világában a dalmát szigetvilágban
Sokan kacérkodtak már azzal a gondolattal, hogy kipróbálják a vitorlázást, de valahogy soha nem volt hozzá elegendő lendület. Főként azért, mert kívülállóként többen úgy érezik, hogy ez egy zárt kör, nem tudják kihez forduljanak, milyen hajót érdemes bérelni és egyáltalán ki fogja majd kormányozni ezt a bonyolult szerkezetet. Most azonban, köszönhetően a kiváló ötlenek, hogy olyan résztvevőket toboroztak, akik nem tudnak vitorlázni; hogy a túra során alkalom adódott új ismeretségeket kötni és; hogy mindezt a gasztronómia köré szervezte a Vitelli Sailing, nagyot fordult a világ, teljesen új dimenziók nyíltak meg olyanok előtt, akik eddig nem merték elszánni magukat a vitorlázásra.
A beszámolók szerint, impozáns látvány és felemelő érzés volt, amikor a 8 teljesen egyforma Bavaria 47 C hajó elhagyta Biograd kikötőjét és Skradin felé vette az irányt, ahol a híres Krka Nemzeti Park is található. Az előző esti borkóstolós vacsorának köszönhetően ekkorra már mindenki levetkőzte kezdeti gátlásait és az első horgonyzásnál sokan belevetették magukat az Adria hullámaiba, míg mások ebédet főztek vagy napoztak. A napi program szerint pedig újra pár óra vitorlázás következett a csodálatos dalmát szigetvilágban. Minden estét egy kedves, helyi étteremben töltötte a csapat, fogásonként 3-4 tétel borkóstolással, azután a szervezők gondoskodtak az esti fergeteges bulikról is. Jártak a lenyűgöző Zut szigetén, ahol a hegyen különböző fűszernövényeket gyűjtöttek. Leírhatatlan élmény úgy behajózni egy káprázatos öbölbe, ahol a rozmaring, zsálya és kakukkfű illata keveredik a friss sós levegővel. Nem véletlenül erre a helyszínre szervezték a főzőversenyt, ami osztatlan sikert aratott. Minden csapatnak spagetti alapú pályaműveket kellett készíteni, ehhez saját belátásuk szerint rendelhettek hozzávalókat. A garnélás-csilis-rukkolás tésztától a tintahalas finomságokig minden volt a tányérokon, ami szem-szájnak ingere. A záró-vacsorát pedig Murteren töltötték, ahol a borkóstolások megkoronázásaként egy borfelismerő versenyen mérték össze ízlelőbimbóik erejét.
Polgár Zoltán, borász, a főzőversenyen zsűrizett
Villánytól Tolcsváig a tengeren
Azt mondják, régen az angolok borfogyasztási szokásait a „királyi máj” határozta meg. Az I. Borschola Vitorlás Túra borfogyasztási szokásait azonban kitűnő magyar borászatok emelték magas színvonalra. Polgár Zoltán, Villányból és Babits László Tolcsváról nemcsak pazar borokkal szolgáltak, hanem személyesen is részt vettek a túrán. Így a társaságnak esténként szórakoztató történeteket és kulisszatitkokat volt szerencséjük meghallgatni tőlük személyesen. Dr. Csizmadia András, gasztro-filozófus, a túra fővédnöke, pedig igazi szakértelemmel elemezte a jobbnál jobb nedűket. Kóstoltak Konyárit, Figulát; volt egy este, amit teljes mértékben Szeremley Huba borai fényeztek; de kaptak remek hordómintákat a fiatal paloznaki Homola Pincészettől is. A Balatoni Borgaléria szintén több balatoni tétellel színesítette a kínálatot. Tóth Sándor, Petrányi és Vincze Béla izgalmas borai is sikert arattak, maradéktalan volt a választék.
Jövőre, veled, ugyanitt
A résztvevők szerint a túrának egyetlen lehangoló momentuma volt, a hazaindulás. Maguk mögött hagyták a szikrázó napsütést, hogy frissen szerzett barátaikkal és élményeikkel hazajöjjenek az esős nyárba. Így az nemcsak fogadkozás volt, hogy lesz jövőre-veled-ugyanitt, azaz megrendezik II. Borschola Vitorlás Túrát. A szervezők előtte viszont még egy hasonló eseménnyel állnak elő szeptemberben a Balatonon, ahol napközben vitorlázik a csapat, esténként pedig bort kóstolnak a környékbeli pincékben.