Civil jogvédő szervezetek és környezetvédő egyesületek is tiltakoznak a Velencei tó északi partjára tervezett Kings City nevű szórakoztató-központ megvalósítása ellen, mert szerintük az épületek tájidegenek és károsítják a környezet - közölték a tiltakozó szervezetek képviselői.
Balsay István, a Fejér Megyei Önkormányzat alelnöke azt mondta: a Sukoró határába tervezett beruházás helyszíne Natura 2000 védelem alatt áll, a terület egy ökológiai hálózat része, ezért is tiltakoznak az ingatlanfejlesztés ellen. Hangsúlyozta: nem az önkormányzat "vágyálmai" ellen vannak, de meg akarják védeni a Velencei tavat. Szerinte telekspekulációról van szó: olcsón megszerezték a területet, amelyet később külföldi piacokon akarnak értékesíteni.
Királyok Városa?
Becze Izabella, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat kodifikációs tagozatvezetője szerint a tulajdonos földcserével jutott a földhöz, egy Albertirsa melletti területet adott az államnak cserébe, ahol - közlése szerint - az M4-es autópályát vezetnék. Felhívta a figyelmet arra, hogy álláspontja szerint a terület megszerzése olyan eljárásra utal, amelyhez hasonlókban a korrupció is feltételezhető.
Az Élőlánc Magyarországért Egyesület nyilatkozatban tiltakozott a beruházás ellen, mivel a helyszín természetvédelmi törvény által védett területen van, amely közvetlen határos a Velencei-tavi madárrezervátum bővítésére kijelölt területtel. Az egyesület azért is tiltakozik, mert szerintük a beruházás tájidegen és komoly kockázatot jelent a tó vízminőségére, sérti a hely természeti és történelmi értékeit.
Sukoró mellett másfél milliárd eurós beruházással egy befektetőcsoport Kings City, azaz Királyok Városa névvel 2011-re szállodákat, éttermeket, valamint élményfürdőt, golfpályát, kaszinót és egy szórakoztató-központot építene. A terület az M7-es autópálya és a Velencei-tó közötti részen, az evezőspályához tartozó létesítményektől nyugatra helyezkedik el.
Forrás: greenfo/mti
Ami elpusztulna Sukorón
Sukoró mellett óriásberuházással egy befektetőcsoport Kings City névvel 2011-re szállodákat, éttermeket, valamint élményfürdőt, golfpályát, kaszinót és egy szórakoztató-központot építene. A terület élővilágát Illyés Zoltán növénybiológus mérte fel.
A tervezett beruházás az M7-es autópálya és a Velencei-tó közötti részen, az evezőspályához tartozó létesítményektől nyugatra helyezkedik el. Illyés Zoltán, az ELTE Növényélettani és Molekuláris Növénybiológiai Tanszék növénybiológusa készített egy rövid tanulmányt a területen végzett terepbejárása után. Ezt a tanulmányt küldte el a székesfehérvári Közép-Dunántúli Környezetevédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi hatóságnak, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Parknak.
Ebben csak a terepbejáráson talált védett értékekről ír, de a Sukoró területéhez tartozó Velencei-tó parti élőhelyeivel és ezek védelmével kapcsolatban még számos kérdéskör merül fel: a Velencei-tó mint európai tekintetben is unikális élőhelykomplexum (egyszerre szikes-tó és egyszerre láp!), ennek a komplexitásnak a törékenysége, egyensúlya; a Velencei-tó és Velencei-tó parti élőhelyek védett értékei; a parti relatíve kevés természetvédelmi értéket képviselő területek funkciója - zöld folyosó, puffer terület (autópálya, por, hang, fényszennyezés).
Szöveg: llyés Zoltán
Egyet értek a környezet védelme érdekében felszólaló civilekkel, valamin az őket támogatókkal.
A következő hetekben én is azon leszek, hogy a lehető legtöbb aláírás gyűljön össze a
környezetet károsító beruházás megvalósulása ellen.
Nagy Andrea
1. Nagy Andrea2009. 05. 28. 10:53
Jelenleg ez a 73 hektár nagyrészt káros gyomokat tartalmaz. Rét művelési ágban. Tele bozóttal. A tó közeli partján horgászok szemetelnek, vizelnek, és ürítik szilárd ürüléküket ahova gondolják.
A kenupálya a 73 hektár felöl annyira huzatos, hogy nem lehet rajta komoly versenyeket tartani. Ezt tudja mindenki, aki ott már versenyzett. Árnyékolni kéne ha lehet magas épületekkel a pusztuló fasor helyett, ami eddig sem jelentett megoldást.
A sukorói emberek akarják, csak néhány beköltöző valamilyen feltűnési viszketekségből, vagy anyagi és politikai érdekből nagyszájúskodik. Kell a beruházás az idegenfogalom, az adóbevétel az országnak, Sukorónak. Értsük meg ez Európa és nem Afrika. Valahol és valamiből végre nekünk magyaroknak is kellene jobban élni. Hiába szavazza meg 3 millió zavart ember, hogy éljünk jobban, ha nincs miből, mert ezek a hazaárulók ki akarják zavarni a befektetőket az országból. Ha az a baj, hogy zsidók a befektetők, akkor megértem az ellenszenvüket, de kérem ne itt harcoljanak ellenük, hanem menjenek Gázába és robbantsák fel magukat buzgalmukban. Ez a sok hülye antiszemita végre hagyjon bennünket normálisan fejlődni.