A Yucatán-félsziget zöld dzsungelszíve mélyén a kolumbiai Orlando Duque másodszor aratott győzelmet. Miután a szezonnyitó Rapa Nui versenyt megnyerte, a kilencszeres világbajnok ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtott, két pontozóbíró is maximális pontszámmal értékelte ugrását. A mexikói Cenote Ik Kil öko-archeológiai park indagyökerek fedte szent kútja volt a 2011. évi bajnoki sorozat második állomásának lélegzetelállító helyszíne április 10-én, a világ sziklaugró elitjét szoros versengésre sarkallva a dobogó első helyéért. A világbajnokság rangidős versenyzője, az ukrán Szlava Poljescsuk idén először állhatott fel a dobogóra harmadikként, a tavalyi szezont uraló angol Gary Hunt mögött. A Red Bull Cliff Diving versenysorozat harmadik állomása Görögországban, Athénben lesz május 22-én, ahol kiderül, vajon sikerül-e a kolumbiai klasszisnak megőrizni eddigi formáját.
,
A 36 éves klasszis a Rapa Nui szezonnyitó versenyen elnyert babérjait ismét szinte hibátlan teljesítménnyel fejelte meg, harmadik ugrását, egy dupla hátraszaltót négy csavarral, két bíró is 10 pontra értékelte és ezzel át tudta venni a vezetést közvetlen riválisától, Gary Hunttól, akivel az első és második kör után döntetlenre állt. A gyakorlat teszi a mestert; ennek ékes tanúbizonyságául szolgál Duque, aki most aratja le az általa átmeneti időszaknak tartott 2010 gyümölcsét.
„A tavalyi szezon kemény volt,” nyiltakozta Duque. „Megtanultam egy-két új ugrást, csak kicsit küszködnöm kellett velük, hogy jól sikerüljenek, tehát hogy megtaláljam azt a finom egyensúlyt, amikor nem rontom el, hanem igazán jól ugrom őket meg. Az előszezonban rengeteget összpontosítottam a minőségre és úgy néz ki, megérte. Sokkal, sokkal jobban érzem magam, mint tavaly. Boldog vagyok!”
Az angol Hunt, aki tavaly megnyerte ezt a versenyt és lendületet vett a 2010-es bajnoki cím megszerzéséhez, második lett, őt a veterán ukrán sziklaugró Szlava Poljescsuk követte a dobogó harmadik fokán. Ugyanez a három sportoló foglalja el az első három helyet a bajnoki versenyben, habár Duque a mostani eredményével 11 pontos előnyt szerzett Hunttal szemben. Szintén jól teljesített Cyrille Oumedjkane, aki mindössze 2,3 ponttal csúszott le a harmadik helyről, illetve Steven LoBue, mindketten eddigi legjobb eredményüket érték el a Red Bull sziklaugró világbajnokságon: negyedik, illetve hatodik helyen fejezték be a versenyt – ehhez nem árt tudni, hogy LoBue-nak csupán másodszor indult világbajnoki versenyen. A szervezők által meghívott mexikói Jonatan Paredes szintén büszke lehet a teljesítményére a sziklaugró elitmezőnybe tett első kiruccanása után, hiszen hetedik helyen zárta a versenyt.
A következő helyszín Athén lesz Görögországban, május 22-én, amikor a Red Bull Cliff Diving világbajnokság a 2011-es idény folyamán első ízben érkezik Európába. A versenyt élőben közvetítik az interneten, a redbull.com/tv címen.
VERSENYNAPTÁR ÉS HELYSZÍNEK
Március 12. Rapa Nui, Chile
Április 10. Yucatán, Mexikó
Május 22. Athén, Görögország
Június 18. La Rochelle Franciaország
Július 24. Malcesine, Olaszország
Augusztus 20. Boston USA
Szeptember 4. Jalta Ukrajna
2010-es eredmények
1. Gary Hunt GBR 373,85 pont
2 Artyom Szilcsenko RUS 363,05 pont
3 Orlando Duque COL 348,40 pont
Eredmények a 2. állomást követően
1 Orlando Duque COL 40
2 Gary Hunt GBR 29
3 Szlava Poljescsuk UKR 24
4 Mikhal Navratil CZE 18
4 Cyrille Oumedjkane FRA 18
6 Artyom Szilcsenko RUS 16 (nem indult a 2. állomáson)
7. Steven Lobue USA 12
8 Jorge Ferzuli MEX 11
9 Hassan Mouti FRA 9
9 Szása Kutsenyko UKR 9
11 Alain Kohl LUX 4
12 Kent De Mond USA 3
A 2011-es Red Bull Cliff Diving világbajnoki versenysorozat harmadik, 2011-es évadja számos újdonsággal szolgál – új versenyzők, látványos helyszínek és elképesztő trükkök.
Márciustól szeptemberig hét, kihívást jelentő versenyen a világ legjobb műugrói mérik össze erejüket a világbajnoki versenysorozat bajnoki címéért. A legalább 26,5 méter magasból bemutatott három másodperces ugrásokhoz a szervezők rendkívüli természeti, illetve embert próbáló városi környezeteket választottak. A sorozat márciusban Rapa Nuiban indult, áprilisban a résztvevők a mexikói Yucatán-félszigeten küzdenek meg egymással. Az első európai versenyre májusban kerül sor Görögországban (Athén), amelyet a francia (La Rochelle) és az olasz (Malcesine) állomás követ. Egy augusztusi amerikai (Boston) kitérőt követően Ukrajna (Jalta) ad majd otthont a nagydöntőnek szeptember 4-én.
A Red Bull Cliff Diving versenyeken egy öttagú nemzetközi zsűri dönt a pontozásról a végrehajtott ugrások nehézségi foka és az ugrás kivitelezése alapján.