Barcelona Boat Show – November 8-án nyitja meg kapuit
2008. 11. 05. 15:32
19 országból érkeznek kiállítók idén a Barcelona Nemzetközi Hajókiállításra, amely november 8-16. között várja az érdeklődőket. A kiállításon közel 600 kiállítót tekinthetnek meg a látogatók.
A 10 napig tartó rendezvény 47 éves történelmet tudhat maga mögött. Idén 101 ezer négyzetkilométeren tartják meg, ahol közel 2 ezer különböző típusú hajót állítanak ki. Mindezeknek köszönhetően az idei kiállítás tekinthető a legnagyobbnak. A Gran Vián található 5 pavilon ad majd otthon a vitorlás és motoros hajóknak, illetve a kiegészítőknek, felszereléseknek. Emellett a vízi szekciónak idén már 3 kikötő (Barcelona, España, La Fusta) ad otthont, aminek köszönhetően a tavalyi 220 kiállított hajók száma idénre 270-re növekedett. A Barcelona és az España nevű kikötőkben emellett több mint 50 szuperyachtot is megcsodálhatnak a látogatók.
Idén immár második éve helikopteres szolgáltatás fog működni a két hely között, összekötve a helikopter-leszállóhelyet Port Vell Barcelona kikötőjével. Az España és a Barcelona kikötők között klasszikus vitorlásokkal lehet majd közlekedni.