A 75-ös scheren flotta: a Nememere II., a Lillafüred és a Sirocco. A Balaton és talán minden magyar vitorlázó büszkeségei. Ha valamelyikük befut egy kikötőbe vagy felbukkan egy-egy versenyen, az mindig esemény. Cittel Lajos hajóépítő neve kötődik talán leginkább a flottához, hiszen a háromból kettőnek ő adta vissza eredeti fényét. Nézzük meg részletesebben a Cittel Lajos keze alatt hajózó Sirocco történetét!
Ő is Balatonfüreden készült
A hajót 1944-ben kezdték el építeni a Balatonfüredi Hajógyárban. Az építtető Tüske Jenő volt. Ő szinte még az építés során eladta a Gyenes fivéreknek, akik referencia hajóként kívánták bemutatni.
Szándékukban állt lehajózni vele a Földközi-tengerre, ahol lehetőségük nyílt volna az egyiptomi király számára bemutatni. A tengeri felkészítés során a hajót a Büro Veritas akkori előírásainak megfelelően tengerálló kivitelben bocsátották vízre Balatonfüreden.
Érdekesség, hogy miként a Lillafüred is, ez a hajó kétárbocosnak készült. Ő volt a híres Bigboy. A klasszikus scheeren arányok és tervek alapján tölgy illetve fenyő alapanyagok felhasználásával építették, miként szinte minden hajót abban az időben.
A palánkozás végül fehér festést kapott. Eredetei felépítménye a Lillafüredéhez hasonló, nagy kabin volt, mely kényelmes lakóteret biztosított az utasok részére. Ezt indokolta a feltételezett tengeri használat is. Kokpitja normál kialakítású volt.
A gondosan felkészített hajóval 1949-ben jóformán a Sión sem értek végig. Az ÁVH azzal a váddal tartóztatta föl a hajót Szekszárdon, hogy a gerinc és a tőkesúly kincseket, aranyat rejt. A Bigboyt azonnal elkobozták, legénységét letartóztatták. Négyüket el is ítélték, a hajót pedig visszavontatták Siófokra. Ez volt a hírhedt „aranyhajó” eset.
A Sirocco sem kerülhette el a sorsát
A Bigboy, annak ellenére, hogy kiderült, a vádak alaptalanok, Győzelem néven a párthoz került a balatonföldvári üdülőbe. Hamarosan azonban olyan műszaki állapotba jutott, hogy nem tudták tovább használni. Ekkor kapta meg a Magyar Vitorlás Szövetség. Sajnos nem volt pénz a felújítására.
Le akarták vinni Zánkára, hogy ott játszótéri kelléknek használják. Ezt akadályozta meg Boros Béla. A Vizimentő Egyesület tagjaival tatarozták a hajót, motor is került bele és a vízimentők iskolahajójaként szolgált, már Siroccóként.
Ezután a Közlekedési Múzeum védetté nyilvánította. Érdekesség, hogy Füredről a hajó faárbocát a vízen vontatva szállították Almádiba. 1986-ra ismét annyira leromlott a hajó állapota, hogy Almádiban sem tudták tovább fenntartani. Boros Béla is külföldre távozott, így nem tudott már foglakozni vele.
A Sirocco ismét a szövetséghez jutott. Jobb híján a kerítés mellé állították. Ekkor került a képbe Izsák Szabolcs, aki megkapta a hajót felújítás céljára. Még vízre tudta tenni a felújított Siroccót, de sajnos korai halála véget vetett a további munkának.
A 60%-ban elkészült vitorlásnak ismét nem volt gazdája. Végül egy háromtagú kuratórium alakult a Sirocco menedzselésére. Ők kérték föl Cittel Lajos hajóépítőt a munkálatok befejezésére, 1993-ban.
A cél a felújítás befejezése, majd önfenntartó üzemeltetése - mint bérhajó és mint a Balaton legnagyobb vitorlása -, a vitorlás sport népszerűsítése volt. A terv bevált, szájról szájra terjedt a hír.
Az amerikai nagykövettől kezdve számos híresség fordult meg a Siroccón. Szponzorok jöttek, a hajó fönntartotta nyolc éven keresztül magát. A Sirocco soha nem versenyzett. Ebben az időszakban állt először rajthoz. Hamar kiderült, hogy bizonyos szelekben a Balaton egyik leggyorsabb hajója lehet.
Manapság viszont annyira gyorsan fejlődik a vitorlássport, hogy abszolútban csak az első húsz hely körül esélyes. Osztályában viszont a topon maradt. Ekkor indult be a Nemere program, mikor is a teljes személyzet átszállt a másik 75-ösre és a Sirocco újra vészhelyzetbe került.
De ekkor újabb támogatók jöttek, akik rendelkeztek olyan erőforrásokkal, melyből ismét életre lehetett kelteni a hajót. A négyéves kihagyás után újra nagyfelújításon esett át a Sirocco. Cittel Lajos és szakemberei áldozatos munkája nyomán végre eredeti fényében tündökölhetett!
Műhelyfogások
A hajótest geometriáját különleges módon állították helyre. A teljesen lecsupaszított test gerincét és 500 mm osztású vas bordázatát a műhely födém szerkezetére függesztették és az eredeti rajzok alapján, lézeres mérésekkel állították be a helyes geometriát.
A tölgy – mint anyag, nem tűri az epoxi technikát. A tulajdonosok igényeinek megfelelően a teljes palánkozást mahagónira cserélték. Teakfa deck és felépítmény borítást kapott, belül cédrus és fenyő díszítő elemekkel. Karbon rig, modern verseny felszerelés és vitorlázat került a hajóra.
Cittel Lajos nevéhez fűződik a Nemere II. és a Sirocco nagyfelújítása. Egy hajóépítő karrierjét aligha lehetne fényesebb színben elképzelni! Nyáron pedig a Sirocco vezetése és versenyeztetése a feladata. Mondhatjuk: Cimbi egy boldog ember!