Az idei a második szezonja a 2005-ben indult Breitling MedCup versenysorozatnak, a mediterrán térség egyik legnépszerűbb vitorlástalálkozójának. A földközi-tengeri nagy vitorlásjachtok versenyeiben leginkább érdekelt vitorlázók már régen szerettek volna egy olyan sorozatot, amelyben azonos felmérési szabályok szerint épült, nagyméretű, izgalmas és látványos versenyhajók küzdenek egymással hendikep nélkül, azonos feltételekkel, a legérdekesebb és legkedveltebb mediterrán helyszíneken.
TP52 – A legérdekesebb nagy versenyhajó-osztály
Egy ilyen versenysorozat gondolata egyaránt foglalkoztatta a helyi vitorlázóközösségeket, a nagy jachtok tulajdonosait és legénységét. Ehhez egységes tervezésű, a tervezőknek mindazonáltal egy kis szabadságot biztosító, minden szélirányban jól vitorlázható gyors hajókra volt szükség. Így nem csoda, hogy a kiválasztott hajóosztály, a TP52 a tavalyi évad után viharos rajtot vett: a 2005-ös hét hajóval szemben idén már 11 nemzet 21 hajója várható a versenysorozatra.
Már tavaly is igen szoros volt a küzdelem, néha másodperceken múlt a siker, ez a szezon pedig még érdekesebbnek ígérkezik. A versenysorozat már most is vonzza a világ legjobb vitorlázóit, a világkörüli versenyek részvevőitől kezdve, az Amerika-kupa hősein keresztül a vitorlás olimpikonokig, akik mind a Breitling MedCup kör tagjaivá válnak. Ebben a körben a csúcsprofik küzdenek az amatőr vitorlázók legjobbjaival, és az általános győztesnek járó díjak mellett igen nagy a hajtás a legjobb amatőr hajónak járó díjért is.
Nagy nevek a helyezettek között
A TP52-es osztály nincs kitéve semmilyen külső bürokratikus befolyásnak vagy reklámhűhónak, sem az előnyszámítással és osztályelőírással foglalkozók nyomásának. A hajókat többségében olyan emberek birtokolják és használják, akik elfogadták a világ talán legérdekesebb nagy versenyhajó-osztályának kihívásait.
A versenyt végül a Warpath nyerte meg Dean Barkerrel a kormánynál és az Emirates TNZ csapatával a fedélzeten. A második hajót, a Mutua Madrileńát Peter De Ridder kormányozta, és a legénysége szintén az Emirates TNZ személyzetéből került ki. Barker így nemcsak az általános első helynek örülhetett, hanem annak is, hogy valenciai „munkahelyére” visszatérve teljes joggal henceghet barátai és csapattársai előtt. Fred és Steve Hove, a hajó tulajdonosai, akik a Farr 40-es osztályból ugrottak eggyel feljebb, már az első futam megnyerésekor az általános első hely közvetlen közelébe kerültek.
A Mutua Madrileńa korábbi sikersorozata (négy futamgyőzelem egymás után) megszakadt, amikor ennek a versenynek az első futamán csak a 11. helyen jött be. Lemaradását az okozta, hogy egy szélfordulót rosszul vett, és emiatt „beszorult” a pálya baloldalán levő gyengeszeles sávba az első kreuzban.
Ian Walker átvette a kormányt
A májusi Punta Ala-i kiábrándító 15. helyezés után a Siemens kormányát a következő versenyen, a Breitling MedCup Castellón regattán maga a skipper, a kétszeres olimpiai érmes, brit Ian Walker vette át, kiegészítve a hajót irányító „farfedélzeti gárdát” az ameriai Dee Smith navigátorral.
Kicsit változtattak a vitorlákon és a kötélzeten, ezután pedig elnyerték a spanyolországi Castellónban rendezett verseny díját, a Trofeo Ciudad de Castellónt. Ennek utolsó futamát ugyan a Punta Ala-i győztes Warpath nyerte meg Dean Barkerrel a kormánynál, de mégiscsak az általános második helyet szerezte meg, viszont megtartotta összesített első helyét a Breitling MedCup TP52-es versenysorozatban. Csakúgy, mint Punta Alában, az utolsó nap utolsó futama hozta a regatta leggyengébb szelét.
Az előző öt naptól eltérően most először volt nyugati és déli között szitáló szél, új feladatok elé állítva a taktikusokat és a navigátorokat. A parti szél mindvégig balra fordította a fő szelet, előnybe hozva a pálya baloldalát. A Warpath-on hamar felismerték ezt, és így elsőnek törtek ki balra. A Siemens nem rajtolt túl jól, de hamar magához tért, és az első bójánál már a harmadik volt a Warpath és Paul Cayard skipper Lexusa mögött, amelynek kormányánál a háromszoros AC-győztes Russel Coutts állt.
Nagy harcok dúltak minden helyezésért
A Lexus az első hátszeles szakaszon túlságosan jobbra húzott a pálya gyengeszeles oldala felé, és így a Siemens lehagyta. Az alsó bója után már nem változott a sorrend, és a Warpath viszonylag könnyen győzött. Ami Peter De Riddert és a Mutua Madrileńát illeti, a Castellónban szerzett harmadik hellyel a spanyol lobogó alatt futó hajó a Breitling MedCup sorozat összetett második helyén áll.
Ezen a versenyen De Ridder másodszor szerezte meg az amatőr kategória első díját, amit így kommentált: Ez nagy jutalom, de a fő dolog idejönni, győzni és felvenni a küzdelmet az olyan fickókkal, mint Dean és Ian, és a lehető legjobban kijönni a dologból.
Ridder elismerte, hogy már korábban elhatározta: felhagy a Farr 40-re vonatkozó terveivel, hogy ebben a szezonban több időt fordíthasson a Breitling MedCup TP52-es versenysorozatra.