Az üvegszálas műanyagból épült 55 láb (16,8 m) hosszú hajóval az építők reményeik szerint most túlléphetnek eddigi hagyományaikon – mely hagyományok egyébként annyira élénken élnek a köztudatban, hogy a nagyközönség gyakran csak „Cigarette hajónak” nevez bármilyen nagy teljesítményű hajót –, hogy a közepes méretű sporthajók piacán tegyék próbára magukat.
„Három éve dolgozunk ezen a hajón, és nagyon büszkék vagyunk rá” – mondta Skip Braver, a Cigarette Racing Team tulajdonosa és igazgatója, a Miami folyó partján fekvő Big Fish étteremben tartott sajtótájékoztatón. „Úgy gondoljuk, hogy mind a jelenlegi tulajdonosoknak, mind pedig azoknak, akiknek még sohasem volt Cigarette hajójuk, tetszeni fog ez a modell.”
A 55’ Cigarette Super Yacht 3 kabinnal rendelkezik. A tulajdonosi kabin és a hozzátartozó fürdőszoba mellett,egy vendégkabin külön bejáratú fürdőszobával (ami egyébként a szalonból is megközelíthető), valamint egy kisebb egyszemélyes háló várja a hajó utasait. A két nagyobb kabinban franciaágyak, flat-screen tv és sok rakodóhely található.
A hajókonyhában nagy méretű hűtőszekrény (mélyhűtővel) és egy Wolf indukciós tűzhely áll a főzni vágyók rendelkezésére. A szalon belmagassága 6 láb és 9 hüvelyk (206 cm).
A cockpit különlegességei közé tartozik a motorizált napfénytető, valamint a szabadtéri szórakoztató „center” elektromos grillsütővel, jéggéppel és hűtővel.
A hajó végében egy hidraulikus úszó platform emelkedik és süllyed igény szerint, hogy könnyen megközelíthető legyen az osztott „garázs”, ahová egy 10 láb (3 m) hosszú csónak is elfér.
Köztudott, hogy a közepes méretű sporthajók piacán igen erős a verseny. A 55’ Cigarette olyan versenytársakkal halad fej-fej mellett, mint a Sunseeker modelljei. Számos sporthajó építő próbálta már megvetni a lábát ezen a piacon, de többnyire sikertelenül. Azonban Braver szerint már most jelentős kereslet mutatkozik a Cigarette iránt, mégpedig jelenlegi Cigarette tulajdonosok részéről. (A modellt, amelyet a sajtótájékoztatón mutattak be, már az esemény előtti napon eladták, további három hajót pedig már megrendelésre készítenek.)
Az, hogy az 55 láb hosszú hajójukat Törökországban építik, szintén döntő tényező hosszú távú sikereik eléréshez – tette hozzá Braver.
„Tudjuk miben vagyunk jók, tudjuk mire vagyunk képesek” – nyilatkozott Braver. „A Cigarette gyárban lenne helyünk a Super Yacht építésére, ha terjeszkednénk, de azok a rendszerek, amelyek beépítésre kerülnek ebbe a modellbe, valamint sok más folyamat is, túl bonyolult az itteni gyárnak. Azok az emberek, akikkel Törökországban dolgozunk, tudják hogyan építsenek jachtot és egyébként is folyamatosan ott vagyunk mi is. Már eszünkbe sem jut, hogy itt is készülhetnének ezek a hajók.”
Ami a hajó teljesítményét illeti: két 800 vagy 1000 lóerős MAN diesel motorral készül. Az 1000 lőerős motorokkal a hajó végsebessége eléri a 61 mph-t, utazó sebessége 52 mérföld óránként.
Utazó sebességgel a nagyobb motorral 400 tengeri mérföld megtételére képes.