Te jó ég, hiszen ez egy Rhino - mondaná a felületes szemlélő. És valóban, a 2009-es Rebel és a 2008-as Rhino szinte teljesen egyforma csak alapos vizsgálódás után derülnek ki a különbségek (és mint tudjuk, a titok a részletekben lakozik). Na nézzük, először részletesen a hasonlóságokat. A két ernyőt leeresztve, egymásra fektetve szinte fedik egymást, ami azt jelenti, hogy az új Rebel is kissé „delta” szabású. Az ötödik elem zsinórja „V”-be, majd ismét”V”-be elágazik, tehát az ernyő orrát összesen hat ponton rögzíti a kötélzet (négy az ötödik elemből, kettő a hagyományos belépő). Az eredmény hihetetlen stabil forma, semmi mocorgás, medúzázás.
Amit még elértek vele az egyenletes, „pont jó” boom-erő. Mind a felső mind az alsó tartományban egyenletes erő szükséges az irányításhoz, tényleg csak vezetni kell a boommal és nem kell kapaszkodni bele (ha kiakasztod azért fogd erősen…). Nem tartozik a legkönnyebb boomok közé, de legalább van jó visszajelzés az ernyőről és végül is ez egy sport. A felfújó rendszere „egy lukú”. A 2008-as tapasztalatok alapján ez jól működik, nincs vele probléma. Természetesen az elmaradhatatlan „CAMBET”-ek a 2009-es Rebelben is javítják a hatásfokot.
És most a különbségek. Az ötödik elem elágazásánál nincsenek csigák, igaz, itt csak két-két felé válik szét a zsinór. Ebből adódik, hogy nem túl hosszú az ipszilon, ezért nem kellett irgalmatlan hosszú kormánybekötő. Az egyik légyeges különbség, hogy az új Rebelben csak négy kereszt tube van, Itt is hiányzik a középső. Nagyon érdekes a „lebernyeg” anyagválasztása. Egész érdekes vonal mentén vált a lágyabb, belépő él felöli, és a kilépő felöli merevebb anyag. Nagyjából a fele-fele a merev és lágyabb anyag aránya. Az eddigi ernyőknél csak a kilépőhöz közeli részeket készítették merevebb anyagból. Mivel a sok ponton rögzített belépő teljesen merevvé teszi ez ernyőt és erre még rásegít a sok merev „lebernyeg” az eredmény egy szinte merev lap, ami kit ernyő formára van alakítva. Egy primitív, de egyben zseniális ötlettel megoldották azt az őrjítő gondot, hogy a trim mindig felcsavarodott a többi kötélre. Egyszerűen a trim-zsinór végére egy tépőzár egyik felét rakták a másik felét pedig a stopperre.
Na de a lényeg, hogy mit tud az ernyő „munka” közben. Mivel egy 9 nm-es példányt sikerült szerezni, de a 2008-as Rhino 10 nm-es, féltünk az összehasonlítástól, ám fölöslegesen. Többek véleménye szerint a két ernyő kb. ugyanakkor indult el, csak a Rebel (9 nm) tovább bírta. Ami viszont fontos, hogy egy kisebb ernyő mindig gyorsabb - na de ennyivel? Ezt úgy értem, hogy sokkal gyorsabb az új ernyő, mint amit a mérete indokolna. Ugrás közben a levegőben simán belefér két loop. Ennek ellenére pontosan lehet irányítani, nem ugrabugrál az égen, amit nem teljesen értek, de ezt tapasztaltuk. Talán az eddigi modelleknél is nagyobb a széltartománya. Ez gondot is jelenthet a kiakasztott manőverek szerelmeseinek. Mielőtt belekezdenénk, ezeknek a trükköknek a gyakorlásába egy kicsit meg kell hosszabbítani a kormányzsinórokat. Valamivel nehezebb eltalálni a pontos „trimmet” mint egy régi azaz „C” kite-nél, de egy ernyőt tudunk használni nagyobb széltartományban a kiakasztott trükkökhöz is. Persze „néha” lepottyan az ernyő, de ez sem baj az új Rebelnél, mivel sokkal könnyebb újraindítani, mint az elődjét.