A BMW csökkentette legjobban károsanyag-kibocsátását az elmúlt egy évben
2008. 09. 11. 16:32
Újabb elismeréseket szerzett a BMW Hatékony Dinamika (BMW Efficient Dynamics): a T&E Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség nemrég nyilvánosságra hozott, az autógyárak között végzett felmérése szerint a BMW csoport csökkentette leginkább a károsanyag-kibocsátását az elmúlt egy évben. Az összességében 7,3%-os csökkenés messze meghaladja a többi márka által elért értékeket. Az összes autógyártó termékei átlagosan 1,7%-kal bocsátottak ki kevesebb szén-dioxidot az egy évvel korábbi értéknél. A négy év múlva bevezetendő szabályozás szerint a mostaninál 17%-kal lesz kisebb a megengedett károsanyag-kibocsátás maximuma. A bajor gyár kiemelkedő eredménye főként annak köszönhető, hogy a BMW Hatékony Dinamika - az új 7-es BMW novemberi megjelenésétől -már minden modellsorozatban az alapfelszereltség része.
A T&E idén már harmadszor publikálta éves jelentésében az autók károsanyag-kibocsátásáról szóló felmérését. A dokumentum tartalma nagyon aktuális, egyrészt a világszinten magas üzemanyag árak, másrészt az Euro 5 emissziók betartásának közeledő határideje miatt, amelyek a prémium szegmens gyártóit is a szén-dioxid kibocsátásuk csökkentésére ösztönzik.
A brüsszeli központú Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetséget 1989-ben alapították, és jelenleg 23 ország 51 szervezetét tömöríti. A civil szervezet tevékenységének célja elsősorban az Európában működő közlekedési szervezetek összefogása és a környezetvédelmi intézkedések elősegítése.
Az SAM Csoport nemrégiben nyilvánosságra hozott, a Dow Jones Fenntarthatósági Indexek (DSJI) számára készített felmérése szerint az autóipari-szektorban idén már negyedszer a BMW csoport lett a leginkább fenntartható fejlődést felmutató vállalat. A BMW csoport az egyetlen cég, amely a fenntarthatósági indexek 1999-es megalapítása óta minden évben felkerült a listára.
A BMW csoport igazgatótanácsa már 2000-ben a fenntarthatóságot jelölte meg a vállalat egyik fő vezérlő elveként, és azóta az mind az ellátási láncban, mind a gyártási felelősségben és a javak megőrzésében megmutatkozik. A BMW csoport fenntartható fejlődési stratégiája a hatékonysági mutatók javításától kezdve a hajtás elektronizálásán át a hosszútávú célként értelmezett hidrogénhajtásig terjed annak érdekében, hogy csökkentsék a szén-dioxid kibocsátást az egész járműállományban. Ezen felül például, a cég gyártási telepein minimalizálják a környezetkárosító tevékenységeket és részben megújuló energiaforrásokat használnak.
A legfrisebb díj egy hatékonysági fejlesztésnek szól: szeptember 9-én, Kölnben adták át az ÖkoGlobe Díjat. A DEVK biztosítótársaság, a Német Autóklub és a Gelsenkircheni Egyetem Autófejlesztési Központjának díját sorozatban másodszor nyerte el a BMW csoport, ezúttal a „Motorfejlesztés” kategóriában. Az elismerést, amelyet a BMW modellekbe tervezett termoelektromos generátor kifejlesztéséért ítéltek a gyárnak, Dr. Klaus Draeger, a BMW fejlesztési igazgatója vette át. Az eszköz lehetővé teszi, hogy a motorban fölszabaduló hőt elektromos árammá alakítsa a jármű, így energiát takarít meg. Prof. Ferdinand Dudenhöffer, az Autófejlesztési Központ igazgatója szerint a BMW Hatékony Dinamikája utat mutat a jövő autóipara számára takarékosságával és vezetési élményével.
A Hatékony Dinamika koncepció olyan technológiák egyesítése, amelyek fő célja a gépkocsi gazdaságosságának növelése anélkül, hogy a vezetőnek le kellene mondania a teljesítményről és a márkára jellemző vezetési élményről. Az intelligens anyagfelhasználás és a korszerű gyártástechnológia mellett az aerodinamikai fejlesztéseknek és a menetellenállások mérséklésének köszönhetően a BMW járművek súlya csökken, miközben a modellek felszereltsége folyamatosan bővül. A BMW Hatékony Dinamika számos további megoldással is szolgál, amelyek minden modell esetében hozzájárulnak a vezetés élvezetéhez és a gazdaságosság fokozásához. Ezek közül a Fékenergia-visszanyerés, az Automatikus Start Stop Funkció, a Sebességváltást segítő kijelző és az Elektromos Szervokormány mellett az alacsony gördülési ellenállású gumik a koncepció lényegesebb elemei.
Az egymilliomodik BMW Hatékony Dinamikával szerelt BMW modellt augusztus elején adták át. A luxusautópiacon átlag feletti részesedése ellenére, a BMW csoport egész flottájában 25%-os üzemanyag-fogyasztás csökkenés mérhető 1995 és 2008 vége között.
A BMW csoport ezen kívül átvette a vezető szerepet az Euro 5-ös emissziós rátákat betartó autók gyártásában is: a bajor konszern már huszonnyolc olyan modellt kínál, amelyek megfelelnek az Euro 5-ös szabványnak és 140g/km vagy az alatti alatti szén-dioxid kibocsátást produkálnak. Ezzel a BMW Efficient Dynamics rendszerrel szerelt egymillió jármű az év végéig összesen 150 millió liter üzemanyagot takarít meg és 370.000 tonna szén-dioxidtól kíméli meg a környezetet – 2006-hoz képest.
A modellek között van az 520d is, az egyetlen felső középkategóriás autó, amely teljesíti az Euro 5-ös normát. A 177 lóerős autó mindössze 5.3 litert fogyaszt átlagosan száz kilométerenként, szén-dioxid kibocsátása pedig 140g/km. Sőt, immáron már rendelhető a megújult 330d is, amely az opcionális BMW BluePerformance technológiával elsőként felel meg a 2014-ben bevezetendő Euro 6-os emissziós normának.
A fentieken túl a BMW számos elismerést kapott már a Hatékony Dinamika koncepció kifejlesztéséért és alkalmazásáért, például a Bild am Sonntag Zöld Kormánykerék díját, továbbá a Paul Pietsch-díj egyikét az Auto Motor und Sport-tól és az Auto Bild által szervezett Auto 1 Innovációs díjat is. A BMW 118d modell pedig az Egyesült Államokban kapta meg a „World Green Car of the Year 2008” („Az Év Zöld Autója”) díjat. Emellett brit és amerikai tanulmányok is elismerték a technológia előnyeit és megemlítik, hogy az elmúlt 15 évben a BMW csoport csökkentette leginkább autóinak fogyasztását, illetve károsanyag-kibocsátását az összes nagy gyártó közül.