Mont St. Michel talán az egyetlen hely a földön, ahol egy épületen belül megtalálhatók a rusztikusan kifaragott boltívek, illetve a római, a normann, a gótikus és a késői gótikus építészet jegyei. Ezt a különleges helyet érdemes felfedezni, ha az ember Franciaországban jár.
.
Aki teheti, töltsön el legalább egy napot az árapályszigeten található Mont St. Michelben. Érkezzen minél kevesebb csomaggal, hogy az ne nehezítse meg a hatalmas gránittömbön épült templom megközelítését. Napközben a hely ugyan tele van turistákkal, de ahogy délután a japánokat szállító buszok elhagyják a helyszínt, sokkal csendesebb lesz, éjszaka pedig a csodálatos kivilágításnak köszönhetően egy életre szóló élményt nyújt. Ha valaki holdtöltekor látogat el az apátsághoz, annak egészen varázslatos látványban lehet része. Nagyszerű érzés apály idején cipővel a kézben szaladni a beláthatatlan tengerparton, amely tulajdonképpen egy iszapos lapály. Az ember fekete homokban fröcsköli a vizet, tócsák között gázol, majd lépcsők százain felér az égig érő templomhoz, amelyet hatalmas, iszapos magány ölel körül. Ezt a magányt már a hatodik század óta keresik itt a remete szerzetesek. (A remete szó is az ógörög puszta vagy sivatag szóból származik.)
Képzeljük csak el, milyen lehetett az első szerzetesnek megmásznia ezt a sziklát, miközben azon igyekezett, hogy minél közelebb kerülhessen Istenhez. Gondoljuk hozzá a misztikus árapályt, amely minden ciklus során nyolc mérföld/órával száguldó hullámokat idéz elő; nem lehetett túl csábító tényező. Ráadásul abban az időben még Mont St. Michel sziget volt, a szárazfölddel összekötő töltés csak később, 1879-ben készült el. A szerzetesek így az iszapon keresztül érkeztek, azzal a tudattal, hogy az árapály egy ügető ló sebességével közeledik. A veszélyt tovább fokozta a futóhomok és a tájékozódást olykor megnehezítő köd. De a szerzetesek századokon át szembeszálltak az „ördögi” tényezőkkel, és csak a védőszentjükkel, Szent Mihály alakjával koronázott csúcsra gondoltak, míg végül el nem érték lelki békéjüket.
Akárhogyan közelítjük is meg a szigetet, a gótikus apátság körvonalai minden fáradt turistának szárnyakat adnak. Bár az épület távolról egy álomképnek tűnik, napközben, közelebbről kissé veszít a varázsából a sok turista miatt. Nyáron a sziget főutcája, amely tele van üzletekkel és hotelekkel, szinte járhatatlan a sok embertől. Nem nyújt túl nagy vigaszt, hogy ez a hely a középkorban is nagy kereskedelmi forgalmat bonyolított. Akkoriban kis asztalkákról árulták a medálokat, a gyertyákat és az ételeket. Ma a falu 30 lakója kizárólag az idegenforgalomból él.
A szigeten járva érdemes elmerülni a kulináris élvezetekben is, hiszen kagylót és más tengeri herkentyűket, valamint a helyi sósvízi füvön növekedett bárányok húsát kínálják az éttermek, mégpedig a megfizethető árú Muscadet borral. A sziget specialitása a vastag omlett. A La Mére Poulard éttermének látványkonyhájában tradicionális öltözetben készítik a hagyományos omlettet a szakácsok. Még néhány házzal odébb is hallatszik az üst jellegzetes hangja, ahogyan a tojásokat habosítják benne. A gyors omlett ma is népszerű, akárcsak egykoron a zarándokok körében volt. A szigeten található La Mére Poulard nevű hotel nagyon kellemes, a reggeli fenséges, csakúgy, mint a délutáni kávé vagy a pihenés a medence partján.
Az apátságot mindenképpen ajánlott bejárni, ha már a szigeten tartózkodik az ember. Időszámításunk szerint 708 óta fontos zarándokhely, ekkor ugyanis - legalábbis a legenda szerint - Mihály arkangyal azt mondta a helyi püspöknek, hogy „építs itt és építs magasra”. Rejtélyes előrelátással még azt is hozzátette: „ha megépíted, jönni fognak”. Szent Mihály, akinek a szobra a templom csúcsát díszíti, sok francia király védőszentje volt, így az évek során a hely a francia uralkodócsaládok kedvelt úti céljává vált.
Az apátság egy román stílusú templom romjaira épült, amely egy Karoling templom maradványain állt. Érdemes elgondolkodni, mennyi fejtörést és nehézséget okozhatott a szerzeteseknek az építkezés. A folyó torkolatának túlpartjáról hajóval hozták a gránitot, amelyet aztán fel kellett juttatniuk a szikla tetejére.
A templomi séta egyirányú úton vezet finoman megmunkált, de ugyanakkor sivár gótikus termeken keresztül. A látogató számára nyitva áll a hatalmas templom, a kisebb kolostorok és az ebédlő, ahol a szerzetesek szigorú csendben étkeztek. Ezek megtekintése után le lehet ereszkedni a sötét és nyirkos román stílusú romokhoz. A fő látványosság a hatalmas kerék, amelyet hat munkás hajtott hörcsögmódra, hogy a segítségével kéttonnás köveket emeljenek a magasba. Ezt a szerkezetet a 19. századig használták.
A templom verandájáról gyönyörű kilátás nyílik a Normandia és Bretagne közötti folyótorkolatra. A folyó jelentette egykor a történelmi határt a két terület között, amely sokáig versengett Mont St. Michelért. Régen a folyó még a sziget másik oldalán folyt, így Bretagne-hoz tartozott, ma viszont Normandiához.
Aki teheti, maradjon sötétedés után is, amikor már elmentek a turisták és a szigetet csodálatosan kivilágítják. Sétáljon a töltésen és tűnődjön el azon, milyen lehet az igazi sivárság és az egyszerű, magányos élet, az, amelyik idevonzotta a szerzeteseket. A sziget és a rajta található bencés apátság 1979-ben elsőként került fel az UNESCO Világörökségi Listájára. 2006-ban elindult az a projekt, amelynek megvalósulását követően a gátat lebontják, és Mont St. Michel ismét szigetté válik. A projekt befejezésének időpontja várhatóan 2015.
