A Comói-tóhoz ellátogató turista előtt csónakban evezve tárul fel igazán a víz és a környező vidékek romantikus arca. A hullámokon ringva egyedülálló látkép bontakozik ki, melyben feltűnnek a régi villák apró hídjaikkal, és az évszázados parkok lustán nyújtóznak a tó partján. E kirándulás maradandó élményt és egyben ízelítőt nyújt a régi idők nemeseinek utazásaiból és életformájából.
.
A folyó két partján magasodó és a látogatók számára is nyitva álló villák kertjei hajóval közelíthetők meg a legkényelmesebb módon. Nem szabad kihagyni a bellaggiói Serbelloni és Melzi Villát, valamint a tremezzói Carlotta Villa és a lennói Balbianello Villa megtekintését.
A Comacina a Comói-tó egyetlen szigete. A 600 méter hosszú és 200 méter széles, mindössze 2 km kerületű szigeten méretét meghazudtoló, a sziget történetének nyomait hordozó, kulturális kincsesbányára találhatunk. A műemlékek sorából elég csak kiemelni a római időkből ránk maradt várfalmaradványokat, San Giovanni barokk stílusban emelt kápolnáját, valamint egy későromán tornyot, mely egy V. századbeli keresztelőkápolnát rejt belsejében. A sziget egyetlen étterme, ahol a mai napig ősi engesztelő rítusokkal készítenek el minden ételt, hogy elkerüljék az átkot, mellyel egy ősi legenda sújtaná a hosszabb ideig itt tartózkodókat.
Valójában az egész Comói-tó egy nagy sportpálya, és ha a látogató a megszokottól eltérő szórakozási lehetőségek után kutat, biztosan nem fog csalódni.
Az egyedülállóan változatos comói vidék, minden korosztály számára kiváló sportolási lehetőséget biztosít, az új technikákat és élményeket keresők ezen, a maga nemében egyedülálló helyszínen szerezhetnek érdekes és új tapasztalatokat. Elég, ha csak a Valle d’Intelvi hegyeire, valamint Brianza városára és dombjaira vagy Lario vadregényes, érintetlen vidékeire gondolunk.
A vízi sportok szerelmesei számára is rengeteg lehetőség adott, hogy hódoljanak szenvedélyüknek, legyen az akár a vitorlázás, a kenu, a szörf, motorcsónak, a vízisí vagy a kite-surfing. Akiknél a víz iránti vonzalom több mint passzió, beiratkozhatnak a comói hidroplán iskolába.
Aki csak a fellegek között szárnyalva tudja igazán elengedni magát, kedvére töltheti az időt sárkányrepülő eregetéssel, hódolhat a siklóernyő és a vitorlázó repülő iránti szenvedélyének.
Sport és egészséges élet Como környékén
A hegyvidék megszállottjai megpróbálkozhatnak a sziklák meghódításával, ám aki e merész vállalkozáshoz nem érez magában elég elszántságot, sétálva, biciklin, vagy lóháton élvezheti a lélegzetelállító panorámát.
Como környékén hat pályán is üthetik a labdát a golfozni vágyók. Itt található Olaszország két legkorábban alapított golfpályája, a menaggiói és a cadenabbiai.
Como vidéke télen is lehetőséget biztosít mindazoknak, akik kedvelik a siklást, akár lankásabb utakon, akár a versenypályán.
Bátran állíthatjuk tehát, hogy csupán a tétovázás állíthat akadályt a sportolni vágyó látogató elé.
Az utazás két különleges módja
Sikló
Az olasz „Funicolare” nagyon kedvelt eszköz, a városból kicsit szabadulni akaró kirándulók körében. A Brunate településéről 30 percenként induló kedves kis fogaskerekű 1894-től köti össze a várost a csodálatos panorámát nyújtó, kedvelt kirándulóhellyel. Az út mindössze hét percig tart, melynek legnagyobb meredeksége 55 %-os. A 700 méteres magasságban fekvő Brunate városkája mindig is kedvelt nyaralóhelye volt a comói és milánói nemességnek. Ennek ékes bizonyítékai az itt emelkedő gyönyörű szecessziós stílusú villák. Brunate kiváló kiindulási pont azoknak is, akik a természet zöldjében gyönyörködnének hosszú sétáik során. A kilátóból jól látni a történelmi belvárost, az antik római castrumot, és gyönyörű panoráma nyílik az Alpokra és Brianza síkságára.
Mindenképp rendhagyó képet kapunk a varázslatos comói vidékről, ha hidroplánon emelkedünk a magasba. Comóban már 1913-ban megalapították Európa egyetlen hidroplán-iskoláját, mely bizonyosan maradandó élménnyel gazdagítja Comói-tó szépségeit a magasból megcsodálni kívánó turistát. A Comói-tó vizén szabad landolás biztosított, így az utazónak egyedülálló lehetősége nyílik a táj megismerésére, és kedve szerint kutathatja fel annak elrejtett szépségeit. Aki tehát a szelek szárnyán is szeretne benyomást szerezni e csodás látképről, keresse az Aero Clubbot (www.aeroclubcomo.com).
Olasz Nemzeti Turisztikai Hivatal
Váci utca 81.
1056 Budapest