Isztria, a horvát Adria legészakabbra fekvő idegenforgalmi régiója idén is számos újdonsággal és vonzó programmal várja a látogatókat. Ez nem is csoda, hiszen ez a terület igen sokféle programot kínál, aminek köszönhetően a legkülönbözőbb ízléssel és affinitással rendelkező vendégek látogatják előszeretettel. Az isztriai idegenforgalmi dolgozók már rég rájöttek ugyanis arra, hogy az egész éves turizmus megalapozásához a napfény és a tenger önmagában nem elég.
Programok
Ezért mostanra a turistákat mindezeken felül kiváló gasztronómiai kínálat, összesen csaknem 2500 kilométer hosszú bicikliút, borösvények és az egyre népszerűbbé váló olívaolaj-ösvények várják. Ennek köszönhetően már nem csak a népszerű tengerparti üdülőhelyekre érkeznek a turisták, hanem az Isztriai-félsziget belső része is egyre kedveltebb. Évről évre egyre több villa, nyaraló, kiadó szoba és más szálláslehetőség nyitja meg kapuit, a terület legfőbb különlegessége mégis az agroturizmus. Ezeknél a szálláshelyeknél a fő látványosság a mezőgazdasági termelés, és a házigazdák csak kiegészítésként foglalkoznak idegenforgalommal. Egyre több turista dönt úgy, hogy a félsziget belső részén tölti a pihenését, mert így egyszerre kétféle élményt is kombinálhat. Egyrészt gyönyörű, rusztikus környezetben töltheti a pihenését, másrészt a tenger közelségét is élvezheti, és Isztria csodaszép tengerparti városait – például Umag, Rovinj, Poreč, Pula, Vrsar stb. – is bebarangolhatja, hiszen a part csupán néhány kilométer távolságra van.
Azt is meg kell említenünk, hogy az isztriai régióban található a Brijuni Nemzeti Park is. A szigetcsoport, amelyről a nemzeti park a nevét kapta, nem csupán a gyönyörű természeti környezetről és az itt található régészeti lelőhelyekről nevezetes, hanem arról is, hogy a világ számos híres politikusa töltötte már itt pihenését. Isztria ugyanakkor az autentikus, tájjellegű ételek, a kitűnő borok és az olívaolaj kedvelőinek is ideális úticélja. Az utóbbiért az isztriai olívaolaj- készítők számos nagy értékű nemzetközi elismerést vihettek már haza. A kitűnő gasztronómiai kínálat miatt egész évben számos vendég érkezik a területre, elsősorban a szomszédos országokból. Idén Isztria szálláskínálata új luxusszállodával gazdagodott. A Rovinjban található Monte Mulini a második a területen található csúcskategóriás szállodák sorában – az első az Umagban található Sol Koralj. A két luxusszálloda mellett a régióban számos három- és négycsillagos szálloda is található, ahová a sokszínű kínálat miatt számos visszatérő vendég jár nyaralni, és emellett évről évre új vendégeket nyernek meg maguknak. A Domus Bonus projektnek köszönhetően, amelynek célja az, hogy ösztönözzék a területen található magánszállások színvonalának fejlesztését, most már a kisvállalkozók által kínált magánszállások is kiváló minőségükről ismertek. E szállások fő különlegessége az, hogy lehetővé teszik, hogy a nyaralni vágyók közvetlen közelről tapasztalhassák meg a helyi lakosság életmódját. Az isztriai idegenforgalmi szolgáltatók a klasszikus promóciós módszerek
mellett évek óta élnek az online promóció és szállásfoglalás eszközével is. Az online szállásfoglalási lehetőség mellett a nyár elejéig várhatóan elindul a turistainformációs és értékesítési szolgáltatás is, amely telefonos információkérésre és szállásfoglalásra nyújt lehetőséget az isztriai régió területén.
És ráadásul ott van még a sok-sok kulturális és hagyományőrző program, amelyek még színesebbé teszik a térség idegenforgalmi kínálatát, és még élvezetesebbé teszik a vendégek itt tartózkodását. ww.istra.hr