Június közepén (június 10 – 12.) a rijekai öböl immáron tizenegyedik alkalommal lesz az évről évre a világ minden tájáról érkező vitorlázókat vendégül látó Fiumanka vitorlásregatta házigazdája. Az idén a Nagy Fiumankát két kategóriában és két útvonalon rendezik meg. A hobbi vitorlázók a Kostrena előtt kihelyezett jelzésig haladnak, majd visszahajóznak a rijekai kikötőbe, míg a versenyvitorlázók a Kostrena előtt kihelyezett jelzést követően egészen az Omišalj előtti jelzésig haladnak, s onnan szintén a rijekai kikötőbe térnek vissza.
.
Az elmúlt évhez hasonlóan a Fiumanka regattán belül a sajtó képviselőinek
Press Fiumanka néven rendeznek külön versenyt. A Fiumanka minden sport adrenalintól függőnek
kihagyhatatlan esemény. Ez egy olyan nevezési díj mentes verseny, melyen elsősorban nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Az egyedülálló sportesemény tetőpontja a szenvedélyes vitorlázók különleges kísérőrendezvények által színesített összejövetele és szórakozása.
A Fiumanka egy olyan regatta, amely megváltoztatta Rijeka arculatát, s számos, nem csupán horvát, de nemzetközi vitorlás programfüzetbe is feljegyezte a város nevét. A Fiumanka több, mint egy regatta, ez a vitorlázás ünnepe, melyet a tenger és ezen csodálatos sport valamennyi rajongója szívesen megül. Primorsko – goranska megye Idegenforgalmi Közössége
www.kvarner.hr
Rijeka város Idegenforgalmi Közössége
www.tz-rijeka.hr
Fiumanka
www.fiumanka.h