Az új hajót kifejezetten a többcélú vitorlázás céljaira fejlesztették ki. A hátsó kokpit kialakításnak köszönhetően a 40 C felépítése alapvetően különbözik társaiétól. A gyártók meggyőződése szerint ezzel a megoldással érhető el ebben a méretben az optimális helykihasználás, mindamellett, hogy sportosabb külsőt is kölcsönöz a hajónak. A tervező Georg Nissen és Contest Yachts pedig éppen ezt szerette volna kifejezésre juttatni ezzel a típussal.
„Célunk egy olyan jármű létrehozása volt, mely minden időjárási körülmények között a legalkalmasabb egy jól használható charter hajó céljára” – jegyezte meg Arjen Conijn igazgató.
A tágasabb kokpit nagyobb mozgásteret biztosít a hajózó személyzet számára. A rollgénua kötéldobja a fedélzet alá került, így az orrdecken nagyobb hely keletkezett. A vitorlaállítások és egyéb manőverek hatékonyabban és gyorsabban végezhetők el a csörlők ötletes elhelyezése és az átgondolt kötélvezetések segítségével. A riget hátranyilazott szálingokkal szerelték.
Birgit Schnaase volt felelős a belső terek terveiért, ő a térérzetet és a fényhatásokat kezelte kulcskérdésekként. Például a térben önálló egységet alkotó konyhasziget kialakítása példaértékű az ebben a méretben is elérhető terekkel való céltudatos sáfárkodásra.
A tulajdonosok két vagy három kabinos kivitel közül választhatnak, négy vagy hat kényelmes fekvőhellyel.
Arjen Conijn szerint a 40 CS-sel merőben új vásárlói célcsoport igényeit szolgálják ki. Annak ellenére, hogy nagyobb jachtjaik iránt mindig komoly volt az érdeklődés, feltétlenül számolni kell egy komoly vásárlóerővel rendelkező, fiatal hajós réteggel. Ők mindig az újat keresik, vonakodnak föláldozni a sportosság iránti igényt, ugyanakkor családi vitorlázásaik során elvárják a kényelmet.
Amellett, hogy a cég tervezőit mindig is érdekelte a nagyobb hajók előnyös tulajdonságainak átültetése egy kisebb változatba, ennek a piaci szegmensnek a megszerzése épp kapóra jött.