A Budapest Bank Money + Alkotmány Kupát 2009. augusztus 22-én rendezte meg a KMPVSE Balatonkenesén, melyen a hagyományokhoz híven helyet kapott az Old Timer Tabu Kupa, a TIG-RES Kupa, a Bavaria Kupa valamint a kikötői háziverseny is. A népes mezőnyben 83 hajó, 400 versenyzővel a fedélzetén vágott neki a Balatonkenese-Balatonalmádi ... Tovább >>>
A rajtvonalnál 121 hajó sorakozott fel, ami rekordnak számít az idei szezonban. Sajnos az időjárás-előrejelzés nem sok jót ígért erre a hétvégére, ám szerencsére annyi szél azért volt, hogy – bár pályarövidítéssel – meg lehessen rendezni a regattát. A rajt ezúttal nem a versenysorozaton megszokottak szerint zajlott, hiszen a hajóknak ... Tovább >>>
A Világbajnokság megrendezésével a főszervező a Balatoni Hajózási Zrt. fő célja volt a Balaton déli parti fővárosának, Siófoknak a bekapcsolása a vitorlássport körforgásába és a páratlan szépségű természeti adományunk, a Balaton „bemutatása” a színes nemzetiségű mezőnynek. A városban ehhez hasonló nemzetközi vízi-sportesemény még nem volt, ezért is érezik megtiszteltetésnek, hogy ... Tovább >>>
Valaha ez a művelet – a vitorlafelületnek a szélerő változásaihoz alkalmazkodó csökkentése – a vitorlázó tudás egyik fokmérője volt. Akkoriban a hajókat erősen túlvitorlázták; kis túlzással elmondható, hogy gyenge szélben még a kapitány feleségének alsószoknyáját is fel lehetett húzni a vitorlázat növelésére. Mentek is a hajók, mint a szélvész (egy-két ... Tovább >>>
A vitorlázás nagyon kellemes sport és kikapcsolódás, egészen addig, amíg el lehet kerülni a tengeribetegséget. Ez a szervezet normális reakciója arra az esetre, ha valaki nagyon sokáig tartózkodik a tengeren, de vigyázni kell vele, hiszen a legszebb tengeri kirándulást is tönkre tudja tenni. Ezért megpróbálunk pár jó tanácsot adni, hogyan ... Tovább >>>
Június 9-14-ig ismét rangos vitorlásversenyt rendeznek a Balatonon. Balatonkenese lesz a házigazdája a Dragon Országos Bajnokságnak, amely a hajóosztály idei legnagyobb erőpróbája, és a jövő évi, ugyancsak Balatonkenesén sorra kerülő Európa-bajnokság főpróbájának is tekinthető. A versenyre a szervezők mintegy 25 egységet várnak, a magyar hajók mellett elsősorban Németországból és ... Tovább >>>
Nos, hogy mi szükséges feltétlenül egy hajóút biztonságos és kényelmes lebonyolításához, és mi minősül nélkülözhető luxusnak, az számos körülménytől függ. Ezek között vannak objektív tényezők – például senkinek sem ajánlom, hogy a súlymegtakarítás érdekében otthon hagyja a hajózási hatóságok által előírt felszerelést. Némi élelmiszerre és rengeteg italra is szükség van ... Tovább >>>
Az első futamra idén is Badacsonyban került sor, ahol a kikötő a verseny idejére zöldbe borult. A II. WWF Zöld Regattára ellátogatók Fenyő Ivánnal együtt írhatták fel klímafogadalmukat egy vitorlára. A környezettudatos vállalásokat tartalmazó vitorla a versenysorozat összes állomásán felbukkan majd, hirdetve a hajósok környezettudatos szemléletét. A legzöldebb hajó minden ... Tovább >>>