Nyíltvízi premier Kolumbusz útján: rekordot döntött a Groupama 3
2007. 07. 11. 14:15
Meggyőző teljesítménnyel mutatkozott be a nyíltvízi megmérettetések porondján a Groupama 3 maxitrimarán, amely Kolumbusz útját tette meg április végén minden eddiginél rövidebb idő alatt. A spanyolországi Cádizból a Bahama-szigetek egyikére, San Salvadorra 7 nap, 10 óra, 58 perc és 53 másodperc alatt jutott el a francia Franck Cammas és kilencfős legénysége, ezzel pedig több mint két napot faragott le az amerikai Steve Fossett alakulata, illetve a Playstation 2003-as rekordjából.
Kolumbusz Kristófnak 1492-ben még bő két hónapra volt szüksége az új kontinens eléréséhez. Augusztus 3-án vágott neki történelmi jelentőségű útjának a Santa María nevű zászlóshajója fedélzetén, India tenger felőli megközelítésében két karavella, a Nina és a Pinta volt még segítségére. A Kanári-szigetekig hat napig tartott az út Cádiztól, majd körülményes hajózás végén október 12-én érte el az expedíció a Bahama-szigetek vonulatát, annak a keleti részén található Guanahani-sziget, melyet az admirális ünnepélyes keretek között birtokba vett és San Salvadornak, Szent Megváltónak nevezett el..
Kolumbusz jelentősége előtt adózva a spanyolok 1984-ben rendeztek egy versenyt, melynek rajtja Benalmadena, célállomása pedig Santo Domingo volt. A viadalt a Fleury Michon VII nevű maxikatamarán nyerte 14 nap, 14 óra és 49 másodperc alatt teljesítve az óceánátszelést. Serge Madec és csapata négy évvel később már Kolumbuszt követve hajózott az „Újvilágba”, mégpedig 12 napig, 12 óráig, 30 percig és 27 másodpercig szelve a habokat. Az első hivatalos rekord azonban Grant Dalton és Bruno Peyron nevéhez fűződik, ők 2000 júliusában a Club Med nevű katamarán fedélzetén jutottak el San Salvadorba 10 nap, 14 óra, 53 perc és 44 másodpercet hajózva. Adrienne Cahalan és Helena Darvelid 2002-es sikertelen kísérletét (Maiden 2) követően az amerikai Steve Fossett javította meg alakulatával a csúcsot: a Playstationnek 2003 februárjában 9 napra, 13 órára, 30 percre és 18 másodpercre volt szüksége a transzatlanti út leküzdéséhez. Ugyanabban az évben Olivier de Kersauson (Geronimo), majd 2005-ben Alain Thébault (Hydroptere) is próbálkozott, de a referenciaidő nem változott.
Ezúttal komoly esély nyílt a rekord módosítására, már csak azért is, mert a Groupama 3 az új generációjú maxitrimaránok legfiatalabb képviselője, ennél fogva pedig a legutolsó kutatások eredményei alapján kivitelezett hajó. Az expedíció márciusban vette kezdetét, amikor is a vitorlás elhagyta a báziskikötőt, a nyugat-franciaországi Lorient-t és mintegy 1100 tengeri mérföldet megtéve – eközben pedig a téli finomítások következményeit tesztelve - behajózott a cádizi öbölbe. A trimarán ettől kezdve indulásra készen állt, a tervek szerint legkésőbb április 23-ig el kellett hagynia a kikötőt. A csapat tagjainak jó része nem maradt a rajt helyszínén, egyesek Franciaországban, mások Spanyolországban várták a hívó szót. A kijelölt indulás előtt néhány nappal kellett megkapniuk a figyelmeztetést, ennek nyomán pedig azonnal felkerekedniük a délnyugat-spanyolországi rajthelyre, hogy aztán az utolsó simításokat követően elkezdődhessen a kísérlet. Erre az utolsó pillanatban került sor.
Kedvező időjárásnak az minősült (volna), ha az út elejére és végére is megbízható szelet jósolnak a meteorológusok, majd egy hónap alatt azonban egyszer sem voltak igazán meggyőzőek az előrejelzések. Ezzel együtt valamikor neki kellett vágni az útnak. A határidő egyre közeledett, s mivel a légköri viszonyok nem tűntek ideálisnak, azt kellett eltalálni, hogy az adott körülmények között melyik a legoptimálisabb időpont a startra. Félig-meddig kényszerdöntés született, amint azt Cammas megjegyezte: „ha március lenne és nem április vége, ilyen körülmények között nem indultunk volna el”.
Összességében tapasztalt csapatra számíthatott, a közreműködők olimpiai osztályokban, az Amerika Kupán, illetve nyíltvízi óceáni viadalokon edződtek. A legénység tagja volt rajta kívül Franck Proffit, Steve Ravussin, Pascal Blouin, Loic Le Mignon, Bruno Jenajean, Sébastien Audigane, Frédéric Le Peutrec, Ronan Le Goff és Marcel Van Triest. A kidolgozott munkarend szerint három háromfős csoport alakult, az egyik szolgálatban volt, miközben a másik készenlétben állt, míg a harmadik pihent. A holland van Triest kimaradt a körforgásból, ő a navigációért felelt, és ideje nagy részét az adatok elemzésével töltötte.
Az első szakasz Cammas félelmeit igazolta, a cádizi öböl elhagyása, illetve az út a Kanári-szigetek felé – a Grand Canariát kötelezően meg kellet kerülni – az első napon korántsem volt nevezhető szárnyalásnak. A virtuális rajtvonalat mindössze három csomóval szelte át a hajó, igaz, néhány óra múlva keleti széllel már 34 csomós sebességet ért el. Ezzel együtt lassabban haladt, mint annak idején a Playstation. Cammas ebben az időszakban ötven százalék esélyt adott a sikerre, úgy vélte, az út során végig átlagosan négy-öt csomóval gyengébb szelük lesz, mint az amerikainak és csapatának 2003-ban volt. Vagyis kizárólag a hajó képességeiben bízhatott. Utóbb kiderült, hogy a Groupama 3 nagyon jó, de a végül nyugodt csúcsdöntéshez az is hozzájárult, hogy a csapat kellemes meglepetésére később mégiscsak adódtak – mégpedig tartósan - megbízható légáramlatok.
Az első nap elteltével a trimarán már előnyben volt a csúcstartó katamaránnal szemben, ráadásul a különbség fokozatosan nőtt, majd a vége felé állandósult. Félúton 650 mérföldes előnyt regisztráltak, mindezt úgy, hogy meteorológiai szempontból akadtak nehézségek „Az elmúlt 24 órában bizonytalanabb szelekben hajózunk, sokat manőverezünk. Korántsem állíthatjuk, hogy nyílegyenesen haladunk a cél felé” – osztotta meg féltávnál a tapasztalatokat a szárazföldiekkel Cammas. A legrövidebb útról letérve dél felé tartott a hajó, hogy megfelelő szélet találva ismét felgyorsulasson.
Az ötödik nap elején már 750 mérföld volt a Groupama 3 virtuális előnye a Playstationhöz képest. A hajó kiváló tulajdonságait bizonyítja, hogy a továbbra is változékony, bizonytalan széljárásban növelni tudta a különbséget. Az egyik bejelentkezésnél Van Triest arról számolt be, hogy időnként északról fúj a szél, ami abban a térségben ugyan nem ritka, ezzel együtt korántsem támogatja a célirányos haladást.
A csapat dél felől közelítette meg a San Salvador-szigetet. Mindenki tisztában volt azzal, hogy az út vége felé lelassulnak majd, végül mégis sikerült elkapni egy légáramlatot, amely biztonságosan – sőt váratlanul lendületesen - betolta őket.
A Groupama 3 azonnal továbbsiklott Miami felé, ahol a következő próbatétel előtt horgonyoz. Aztán következhet még idén a Miami-New York, a New York-Lizard-fok – vagyis az óceánátszelés nyugatról keletre -, illetve a földkerülés a Trophée Jules Verne keretében. S mindeközben több verseny, köztük a Transat Jacques Vabre. Programgazdag esztendő, kedvező kilátásokkal…
„Amikor elindultunk Cádizból, tudtuk, hogy az út megtehető kilenc napon belül, bár nem voltunk biztosak benne, hogy sikeres lesz a vállalkozásunk. Aztán a feltételek még kedvezőbben is alakultak, mint ahogy arra az előrejelzések alapján számítani lehetett. Gyorsan szelet kaptunk észak felől, ami nagyon fontos volt az elején, amikor délnek tartottunk. Később pedig átlagosan két-három csomóval erősebb légmozgást tapasztaltunk a vártnál. Márpedig két-három csomós többlet egy ilyen hajónál tekintélyes sebességnövekedést idéz elő. Emellett persze volt néhány jó húzásunk is” – értékelte a tapasztalatokat Cammas.
A Groupama 3 21,79 csomós átlagsebességgel tett meg 3901 tengeri mérföldet. Annak idején a Playstation 16,92-vel haladt a rekorddöntése alkalmával. A régi csúcson 2 napot, 2 órát, 31 percet és 25 másodpercet faragott Cammas és csapata.
Sikeres volt tehát az első nagy teszt, jól vizsgázott a Groupama 3. „Nagyon jól átgondolt, előremutató koncepció eredménye ez a hajó. Minimális változtatásra lesz szükség ahhoz, hogy sikeres legyen egy földkerülő csúcskísérlet alkalmával” - vélekedett Steve Ravussin, aki Cammas és Proffit mellett a harmadik „műszakvezető” volt.
