Talán ez a közismert jelenség, vagy a saját tulajdonnal való kérkedés lehetősége okozta, hogy az utóbbi évtizedekben nem a kölcsönzött hajók, hanem a magánjachtok flottája árasztotta el vizeinket, elsősorban a Balatont. A hajók folytonosan növekvő számát minden hivatalos nyilatkozó nagy büszkeséggel említi, szerényen megfeledkezve arról, hogy ezek a hajók többnyire a klubokban vagy a marinákban állnak (tisztelet a kevés kivételnek). Persze, van néhány nevezetes verseny, amelyre a hajótulajdonosok öntudatosabb részének illik beneveznie, és a nevezők legnagyobb része élvezi is ezeket a versenyeket. Ám elég összehasonlítani egy-egy elő- vagy utószezoni (horribile dictu: főszezoni) hétvége balatoni vitorlásforgalmát egy-egy hasonlóan frekventált külhoni vízterület nyüzsgésével, és máris egy kissé árnyaltabb a kép.
.
Egyszer már el kéne gondolkodni azon, hogy valóban érdemes-e üzemben tartani a tulajdonképpen kihasználatlan hajók ekkora seregét? No persze, erre a kérdésre az a válasz, hogy mi közöm hozzá, a tulajdonos azt csinál a hajójával, amit akar: aki fizetni akarja a kihasználatlan hajó értelmetlen költségét, ám tegye. Csakhogy van néhány tényező, amit nem ártana figyelembe venni. Egyrészt a válság szigorodó gazdasági körülményei között nem célszerű felesleges költségeket vállalni, másrészt nem túl tisztességes dolog álló hajókkal elfoglalni a helyet az aktívabb sporttársak elől (még ha az újonnan létesített kikötőhelyek száma örvendetesen növekszik is), végül pedig az álló hajó a kapcsolatteremtés legjobb módjától, a közös vitorlázás örömétől fosztja meg a tulajdonosát.
Egy túrajacht fenntartásának költségeit jócskán csökkentheti a közös használat, amelynek számos módja, fokozata, előnye és hátránya van. Az előnyök és hátrányok pszichológiai, jogi, gazdasági és műszaki jellegűek, és ezek aránya erősen függ a közös használat módjától. Tekintsünk végig néhány variációt.
„Az én tulajdonomba idegen ne tegye be a lábát” mentalitású tulajdonosok számára a cikk további része érdektelen.
1. „Kölcsönadom a hajót azoknak a hozzáértő és lelkiismeretes barátaimnak, akikben megbízom”. Ez a megoldás az esetek többségében mindaddig kiválóan működik, amíg a hajót súlyos, ne adj’Isten személyes sérüléssel is járó baleset nem éri. Ilyenkor derül ki rendszerint, hogy mennyit ér a hajót kölcsönkérő fél megbízhatósága, hozzáértése, lelkiismerete és barátsága, de a jogi és gazdasági következmények (a felelősség vállalása, a károk megtérítése, a sérült utas kártalanítása, a hajójavítás költségei) rendszerint súlyosan megrontják a tulajdonos és a hajó kölcsönkérője közötti kapcsolatot.
2. ”Összeállok néhány megbízható, hozzáértő és lelkiismeretes barátommal, és közös tulajdonba vesszük a hajót”. Az ilyen megoldással valóban csökkenthetők az egyes résztulajdonosokra jutó költségek, de a dolog jogi és gazdasági hátterét a lehető legrészletesebben és lehetőleg mindenre kiterjedő gondossággal előre rögzíteni kell, mégpedig lehetőleg írásos formában. A hajózási hatósági ügyek intézésére a hatóságnál a több tulajdonos esetére jól kialakult módszer van, de ez nem érinti a használat olyan magánjellegű kérdéseit, mint az egyes tulajdonosok részére fenntartott használati időbeosztás vagy az üzemeltetés (tárolás, daruzás, karbantartás, javítás, biztosítás, időszakos hatósági szemlék) költségeinek megoszlása. Jól működő baráti társaság esetében ezek a kérdések könnyen egyeztethetők, de az utólagos félreértések elkerülése véget nem árt a dolgokat írásban rögzíteni. Akármilyen furcsának tűnik, mégis célszerű azt is rögzíteni, mennyiben felelősek a tulajdonostársak az egyikük által idegeneknek okozott kár esetében.
3. „Bérbe adom a hajót, amikor nekem nincs rá szükségem”. Ez a megoldás rejti a legtöbb jogi buktatót, különösen, ha a hajótulajdonos nem győződik meg a bérbevevő hajózási szaktudásáról, és a bérlet ideje alatt baleset vagy károkozás történik. Ilyenkor az eset jogi kivizsgálásakor rendszerint mindkét fél igyekszik a másikra hárítani a felelősséget (a bérlő a hajó műszaki állapotát, a tulajdonos a bérlő elégtelen szaktudását igyekszik feltüntetni a havaria okaként), ezért a kedvtelési célú hajókat egy sor tengerparti országban csak úgy engedik közlekedni, ha a tulajdonos vezeti, vagy legalább maga is a hajón van. Súlyosabb a helyzet akkor, ha a tulajdonos ott van ugyan a hajón, de pénzért vitorláztatja a hozzá nem értő vendéget – ez már nem kedvtelési, hanem kereseti célú tevékenység, amely mind a hajó felszerelésének, mind a vezető képesítésének tekintetében sokkal magasabb követelményeket támaszt. Az ilyen esetekben a vezető teljes mértékben felel az utas testi épségéért, és egy-egy baleset súlyos, sokszor évekig elhúzódó pereskedéshez vezethet. Az utasok pénzért történő „fekete” fuvarozása pedig már a bűnügyi kategória határát súrolja (vagy túl is lépi azt).
A bérbeadással kapcsolatos jogi és pénzügyi zűrzavarok elkerülésére számos országban létrejött a hajókat a tulajdonos(ok)tól bérbe vevő, azután időmegosztásos (time-sharing) rendszerben bérbe adó vállalkozások rendszere. Az ilyen tevékenységre alakult vállalat a saját tulajdonú hajóit is bérbe adhatja – tulajdonképpen nem is bérbe adásról van szó, hanem a hajó használati jogának több felhasználó közötti megosztásáról. Ebben a tekintetben a time-sharing rendszer határozottan különbözik a kölcsönzött (charter) hajók üzemeltetésétől, amelyeket megfelelő vezetői képesítés birtokában (sőt némely esetekben még anélkül is) bárki kibérelhet. Az időmegosztásos rendszerben a hajót a bérlők zártkörű csapatának tagjai előre megállapodott sorrendben váltakozó időszakokra veszik igénybe, és a használat díja az igényelt időszakok számától, jellegétől (délelőtt vagy délután, hétköznap vagy hétvégén stb.) és hosszától függ. A karbantartás, biztosítás, fenntartási és adminisztratív költségek, üzemanyag-utántöltés stb. a vállalatot terhelik. Az egy-egy hajót bérlő csapat tagjai a belépéskor megállapodnak a time-sharing szerződés időtartamáról; a tagok a belépéskor egyszeri belépési díjat és kauciót fizetnek, amelynek egy részét elveszítik, ha a szerződés lejárta előtt kilépnek. Ezután havonta fizetik a fentiekben említett használati díjat. A tagok egymás közt szabadon cserélhetik az igénybevétel megállapodott időtartamait – erre a vállalat honlapján külön lehetőség van, amely csak a tagok számára érhető el. A hajók kivételét, leadását, aktuális állapotát, üzemanyagkészletét a társaság ügyintézője ellenőrzi, esetenként a hajón felszerelt automatikus időjelzők, szintjelzők és kamerák segítségével. Igen ritkán fordul elő, hogy a hajó időmegosztásos használatára alakult csapat belső fegyelmét, magatartási normáit és szokásait egy-egy tag megsértse, és az ilyen tagot igen gyorsan „eltanácsolják”.
A tulajdonos rendszerint jól jár, ha bérbe adja a hajóját a vállalatnak: lekerül a válláról a fenntartás és üzemeltetés összes gondja, és a hajó használati jogának átadásáért havonta olyan pénzt kap a vállalattól, amely rendszerint meghaladja a saját részidejéért kifizetett díjat. A vállalat is hasznot húz az ügyből, meg a saját tulajdonú hajóval nem rendelkező csapattag is, mert biztos lehet benne, hogy a szükséges időben az általa már kiismert, jó minőségű hajó a rendelkezésére áll.
A fejlett kedvtelési hajózással rendelkező országokban természetesen egy sor egyéb lehetőség is van arra – a szokásos charteren kívül – hogy a saját hajóval nem rendelkezők is hozzájussanak a vitorlázáshoz. A hagyományos kedvtelési vagy versenycélú jacht-klubok, meg a nonprofit szervezetek által fenntartott, többnyire ifjúsági vitorlásközpontok rendelkeznek egy seregnyi hajóval, amelyet a tagok a tagsági díj fejében vagy egyéb ellenszolgáltatásért szabadon használhatnak. Azután ott vannak a vitorlás iskolák, amelyekben különböző szintű tanfolyamokon bárki részt vehet, és nem utolsó sorban a hagyományos hajókölcsönzők, amelyekben mindenki megtalálja az igényei és pénztárcája közötti kompromisszumnak megfelelő hajótípust. No persze, ezeknél a változatoknál már nincs kizárva a halálra hajtott, feltört hátú ló esete, bár a konkurencia ma már többnyire rákényszeríti még a leggondatlanabb, leggyorsabban és legkisebb befektetéssel meggazdagodni kívánó hajókölcsönző vagy vitorlás-oktatással foglalkozó vállalkozót is, hogy a hajóit a megfelelő szinten tartsa, és azok biztonságosak, jól felszereltek és megfelelő műszaki állapotúak legyenek.
Tisztelt Szerkesztőség !
A timesharing szűk- v. zártkörű charter. Minthogy a bérlet korát éljük, a charternál jobb megoldás nincsen. A hajó átengedése (akár abandon-ná válhat !) szinte házasságtörés (vessed össze : ship's husband...) ! Nemcsak a "közös ló"-val van v. lehet baj és gond, hanem a hajóval is. Pl. : a P.Y.C. a legnagyobb és leggondosabb....ellenére, mert mindent és mindenkit érhet baleset és/vagy kár előreláthatatlan, külső körülmény miatt is. A biztosítás csak a biztosítónak csudaszer.
2-féle ember/nő van : tengerész (ezesetben : vitorlázó) vagy szárazföldi patkány (már nem mászik a hajóra). 2-féle a tengerész is : tulajdonos v. hajózó/utas tengerjáró (ezesetben : mancsaft/vendég). 2-féle esélyük is : partot -ér/győz v. sem, estb. Sokféle a vitorlázási lehetőség azonban, tudniillő v. -való sorolását elhagyom.
Ki tehát vitorlázni vágyik, és akar is, teheti tutajtól faltboaton és yachton át túra- és iskolahjaóig. Nem ezzel, hanem a fényűzésjelentő árakkal kellene hatékonyan foglalkodni.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet. Addyon Úruamízüatám jó szelet esz mind jaubend ríszet !
Ahoi !
2009. 11. 08. 13:28
